A hangalak és jelentés viszonya a jelentéstan (latinul: szemantika) nyelvészeti ágazatához tartozik. A szavak jelentésével, a jelentés törvényszerűségeivel már Platón is foglalkozott. A jelentés fogalmát eddig nyelvészek sokaság próbálta megfogalmazni, de egységes jelentés-definícióban nem tudtak megegyezni.
Mindennapi nyelvünkben nyelvi jelekkel dolgozunk, vizsgáljuk egyrészt e nyelvi jelek felépítését, külső formáját, vagyis hangalakját, és vizsgáljuk a szavak jelentését is (a külső világ melyik szegmensére és hogyan utalnak).
A szavak hangalakjának és jelentésének viszonyáról a nyelvészek nagyobb része úgy tartja, hogy önkényes (motiválatlan), vagyis nem tudjuk megmagyarázni, hogy a kutyát miért épp a kutya hangalakkal jelöljük, az angolban miért épp dog, a spanyolban miért perro, az oroszban miért coδoκa. A szavak egy részénél azonban magyarázatot tudunk erre adni, ezek a hangutánzó és a hangulatfestő szavak (motivált kapcsolat).
Hangutánzó szavak: természeti zörejeket, állati és emberi hangokat jelölnek:
-
csurran, csöpög, zörög, kocog, pottyan, fröccsen
-
nyivákol, bömböl, vonít, csiripel, huhog
-
csuklik, horkol, tüsszent
Hangulatfestő szavak: emberi érzelmeket fejeznek ki hangalakjukkal: ballag, bús, méla, lanyha, renyhe, tutyimutyi, teszetosza
Egyjelentésű szavak:
A magyar nyelvben kevés az egyjelentésű szó. Ez azért van, mert a nyelv általában takarékos. A hasonló dolgok megnevezésére gyakran már meglévő szavakat használ fel. Az egyjelentésű szavak nagy része épp ezért összetett szó, pl. tolltartó, szemüveg, potyautas, utcaseprő.
Többjelentésű szavak (poliszémiák):
A magyar nyelv szavainak legnagyobb része többjelentésű. A több jelentés úgy alakult ki, hogy eredetileg létezett egy alapjelentés, ami egyre több dolog kifejezésére lett alkalmas. A jelentések a többjelentésű szavak esetében összefüggnek. A további jelentések a legtöbb esetben metaforizációval alakulnak ki.
|
levél |
|
Azonos alakú szavak (homonímiák):
A többjelentésű szavakhoz hasonlóan egy hangalakhoz itt is több jelentés fűződik, de a jelentések itt nem függnek össze, vagyis az egybeesés véletlenszerű. Ide soroljuk a magyar nyelv ősi szavait, amelyek igét és főnevet is jelentenek egyben, pl. ég, tűz, vár, nyom, nyúl. (A jelentések itt is összefüggtek valaha, de az összefüggés mára elhomályosult)
Ellentétes jelentésű szavak (antonímák): fekete-fehér, jó-rossz, hideg-meleg
Rokon értelmű szavak (szinonímák):
Amikor egy jelentést több hangalakkal fejezünk ki, akkor szinonimákról beszélünk. Pl. kutya – eb. Ennek ellenére szinonimáknak tekintjük azt is, ha a szavak jelentése nem teljesen fedi egymást: pl. sír, rí, zokog, bömböl, ordít, szipog, stb.