A 930-as években vége szakadt a győzelemsorozatnak, sorra buktak el a kalandozó magyarok. Európa megtalálta a hatékony védekezés módját. A kalandozásoknak bealkonyult. A magyarok a külföld szemében barbárok színében tűntek fel, akik fosztogatnak és válogatás nélkül legyilkolnak mindenkit, éppen ezért le kell őket semmisíteni. A belső helyzet sem biztatóbb: a törzsszövetség felbomlott és a legfőbb hatalom kicsúszott a nagyfejedelmek kezéből.
Géza fejedelem (972-997)
A 972-ben uralomra jutott Géza sorsdöntő választás előtt állott. Géza az augsburgi csatavesztés idején még gyermek volt, de könnyen levonta a következtetést a vereségből és végrehajtotta a Nyugat felé „nyitást”. 973-ben 12 magyar főúrból álló küldöttség jelent meg Nagy Ottó német-római császár előtt, békét, barátságot és a keresztény hit terjesztését kínálta fel. Mindezt a császár el is fogadta. Géza tisztában volt azzal, hogy szilárd belpolitikai támasz nélkül a kedvező külpolitikai helyzet mit sem ér. Éppen ezért uralma alá kényszerítette a függetlenségre törekvő törzseket. Ő jelölte ki az első latin szertartású püspökség székhelyét, ő kezdte meg a pannonhalmi apátság építését. Géza összeházasította fiát, Istvánt a bajor herceg lányával, Gizellával. Főembereit pedig megeskette az utódja iránti hűségre. Mégis halála után nyomban lázadás tört ki ellen a fejedelmi család tagjának, a pogány hajlamú, a törzsi rendszerhez ragaszkodó Koppány vezérnek vezetésével.
Szent István (997-1038)
A lázadók seregét István (ekkor még fejedelem) német lovagokkal megerősítette seregével leverte. A Géza által megkezdett politika folytatódik és a fiatal uralkodó eltökélte magát arra, hogy az államalapítást és a keresztény vallás ügyét diadalra viszi. István a térítő tevékenységet az egész országra kiterjesztette. Támogatásának nagy része volt abban, hogy a szláv, német és olasz hittérítők, Szent Adalbert és Szent Gellért munkáját siker koronázza. István 10 püspökséget, ezeken belül egy érsekséget (az esztergomit) alapított. A püspökségek élére Szent Adalbert tanítványai és nyugati papok kerültek. Esztergom érseke és Magyarország első prímása Szent Adalbert lett. A 10 püspökség mellet a király 5 apátságot is alapított a bencés szerzetesek részére. Valamennyi közül kiemelkedett a pannonhalmi apátság.
Miután hatalmát az országon belül megszilárdította, elérkezettnek látta az időt arra, hogy keresztény király legyen. Ezért küldöttséget menesztett a pápához Rómába, hogy koronát és királyi címet kérjen tőle. Kérését a pápa, II. Szilveszter kedvezően fogadta, így István a pápától megkapta a koronát és 1001. jan. elsején megkoronázták.
A királyi földek és népek igazgatását két szervezet végezte. Egyik a mintegy 44 megyéből álló megyerendszer. A megye a királynak a várban székelő tisztviselőire támaszkodó területi, gazdasági, katonai, bírói és rendfenntartó szerve. Tisztviselői, élükön a várispánnal, teljes mértékben a királytól függtek. A várat a várnép tartotta el. Ez két csoportra oszlott: várkatonákra, várjobbágyokra és a nagyszámú nem szabad várszolgákra, akik termény és munkaszolgáltatással tartoztak. A megye jövedelmének kétharmada a királyt, egyharmada az ispánt illette. Az ispánok hatalma nem csak a várföldön élő népekre terjedt ki, hanem a szabad birtokosokra. Az ispánok feladatai közé tartozott a bírói feladatok és ők gondoskodtak a királyi jövedelmek behajtásáról.
Megyénként átlag 2-3 udvarház jött lére. Élükön az udvarispánnal. Az udvarházak feladata az egész államapparátus élelmezése, ellátása, kiszolgálása volt.
István király a X. században kialakult társadalmi szerkezeten alapvetően nem változtatott, de mélyreható módosításokat hajtott végre rajta. A vezető réteg hatalmát egy-egy törzs vagy nemzetség fölött megszüntette és helyükre kinevezett ispánokat állított. Az ispánok a királyhű tagjaiból vagy idegen (elsősorban német) lovagokból kerültek ki. Ők alkották a társadalom felső rétegét az udvari főtisztviselőket. A második réteg a társadalom középrétege. Ide tartoztak elsősorban a katonai kíséret tagjai és tehetősebb közrendűek. A harmadik réteg a köznép. Ők voltak többségben.
István az új ezredév első évtizedeiben még teljesen lekötötte a belső országépítés. A második és harmadik évtizedben azonban már a külpolitikában is tevékeny részt vállalt. A bizánci császár szövetségeseként részt vett Bulgária meghódításában. Nem kis gondot okozott neki Erdély védelme, a meg-megújuló besenyő támadások ellen. A Német-római Birodalom támadásait is visszaverte. István király II. Konrád császár hatalmas seregét a lovas-nomád taktika alkalmazásával visszavonulásra kényszerítette. A béke azonban nemsokára helyreállt a két állam között.
István király életének utolsó éveit a súlyos betegség és a trónöröklés gondjai keserítették meg. Egyetlen fiát, Imre herceget nagy gonddal nevelte. A szépreményű ifjú azonban vadkanvadászat áldozata lett.
István király 1038-ban halt meg.
Halálával az egyik legnagyobb magyar államférfi távozott az élők világából. Elsősorban az ő érdeme, hogy a magyarság nem jutott lovas-nomád elődeinek, a hunoknak, avaroknak a sorsára, hanem szilárd gyökeret eresztett a Kárpát-medencében, államot szervezett itt, és beletagolódott a keresztény népek közösségébe.