Az angol polgári forradalom (1640-1689)

Az angol polgári forradalom:

Előzményétől a kirobbanásáig

Az angolok fejlődési folyamata a mezőgazdaság tőkés átalakulása. A parasztok kisebb része földjének tulajdonosa. A mezőgazdasági termények iránt nagy volt a kereslet. A gazdag emberek bérmunkásokat alkalmaztak, a szabadparasztság is bekapcsolódott az árutermelésbe. 1603-ban I. Jakab lépett a trónra. Az anglikán egyházra támaszkodva abszolutizmusra tört. Fölborította az egyensúlyt. A polgárság és az újnemesség a parlamentre támaszkodott. A törvénysértő minisztereket felelősségre vonták de még félelmetesebb volt a parlament kezében lévő adómegszavazás joga. I. Károly anyagi követeléseit a parlament sorozatosan megtagadta, majd az uralkodó összese hívta. A király pénzforrás után nézett, amely független a parlamenttől:

-monopóliumok árusítása

-megnehezítette a földek

Adás-vételét

Az angol polgárságnak politikai mozgalmai a kálvini irányzattal jelentkeztek.

Puritánok: a teljes személyi és vagyonbiztonság mellett azt is követelték, hogy olyanokat űznek ki a templomokból, akik a római hitet vallják.

Presbiterek: választott testület /az egyházi vezetést bízták rájuk.

Independensek : minden egyházközösséget

Önállónak tekintettek, és emberi

Előírást nem fogadtak el, ha véleményük szerint ellentmondott az Isteni törvényeknek.

A skót fölkelés: gazdasága Angliától elmaradott I. Károly meg akarta szüntetni a skót egyház önállóságát. A skótok fegyvert ragadtak és szétverték I. Károly seregét. A királynak pénzre és katonára volt szüksége, ezért 1640-ben összehívta a parlamentet. Az angol parlament két házból állt. A felsőházban az arisztokraták és a püspökök, az alsóházban az újnemesség. Majd a király a parlamentet 3 hét múlva feloszlatta. Hogy a háborút folytathassa a parlamentet, újra összehívta. Angliában a forradalom szerve a parlament. Csak saját határozata alapján lehet feloszlatni, adót szedni a parlament jóváhagyása nélkül tilos, és övé volt a miniszterek és a hadsereg ellenőrzésének joga is.

A király magához hívta a hozzá hű nemeseit, a Gavallérokat és összecsaptak a kerekfejűekkel. Amikor a király le akarta tartóztatni az ellenzék vezetőit, kudarcot vallott. Majd szembetalálta magát a londoni néppel és északra menekült, majd Notinghamben beásta magát. Anglia két táborra szakadt kitört a polgárháború.

Szerző
Borbás Krisztián

Tartalom jelentése

Ha bármi problémát észlelsz a(z) "Az angol polgári forradalom (1640-1689)" című tartalommal kapcsolatban, kérlek az alábbi hivatkozásra kattintva jelezd felénk! Köszönjük!