Az 1920-as évek második felének kedvező politikai folyamatait mindenekelőtt az amerikai gazdaság töretlen fejlődése és a német demokrácia erősödése alapozta meg. Ha e két pillérnek csak egyike is kidől, az egész folyamatnak vége. Az 1929 és 1933 közötti világválság szétzilálta azt a békülési folyamatot, ami a húszas évek közepétől a világ megbékélésének reményéhez vezetett.
1929 októberében összeomlotta New-York-i tőzsde, ami egy soha nem látott 4 éves válságot vont maga után. A szükségessé vált új gazdaságpolitika elméleti megalapozója John Keynes brit közgazdász volt, aki a túltermelési válságot és az ebből fakadó munkanélküliség okait az addigiaktól eltérő módon értelmezte. Az alapvető gondot az okozta, hogy a telítettsége miatt visszafogott termeléssel nagyobb munkanélküliség jár együtt. Ez csökkentette a keresletet, s így - ördögi körként - még inkább vissza-esett a termelés. A válság tehát egyre mélyebbé vált. Ugyanakkor a kormányok nem avatkoztak be a gazdaságba, mert ezzel sértették volna az iparűzés és kereskedés szabadságának több évszázados elvét. Keynes ezzel szemben azt hirdette, hogy a kormányoknak be kell avatkozniuk a gazdaságba. Nem elég, ha a költségvetés egyensúlyán őrködnek, sőt, akár az egyensúly felborulása, akár a túlkölte-kezés árán is meg kell fékezniük a válságot.
Az első világháború utáni évek legnagyobb haszonélvezője az Egyesült Államok volt, melynek gazda-sági termelése a fellendülés éveiben (1922-29) átlagosan 40 %-al növekedett, s ez az életkörülmények nagyarányú javulását is maga után vonta.
A válság mélypontján, 1932 novemberében az amerikaiak megvonták bizalmukat a 12 éve kormányzó Köztársasági Párttól, és a demokrata párti Franklin Roosevelt-et választották meg az Egyesült Államok elnökévé. Roosevelt választási programjában New Deal-t, azaz új irányt ígért az amarikai népnek. Ez mindenekelőtt a válság új, politikai megközelítését és kezelését jelentette, amit New York állam kormányzójaként a gyakorlatban már kipróbált. Roosevelt elnök beiktatásának napján általános bank-válság volt az országban. Az új elnök első intézkedésével négynapos bankzárlatot rendelt el, majd összehívta a Kongresszus rendkívüli ülését, és új banktörvényt fogadtatott el. Ez lehetővé tette a bankbetétek tömeges kivételének megakadályozását, s megtiltotta az arany kivitelét az országból. A bankok újbóli megnyitását pénzügyminiszteri engedélyhez kötötte, s ezzel megakadályozta több, mint 2000 gyenge bank újranyitását. Az erősebb bankokkal szemben viszont lassan helyreállt a bizalom. Elnökségének első száz napja során Roosevelt reformok sorát vette be. Közülük a legjelentősebbek egyike a Polgári Tartalék Hadtest megalakítása volt. A munkanélküli fiatalok munkáját műszaki személyzet irányította, melynek során erdőket ültettek, utakat, hidakat építettek és javítottak, parkokat létesítettek, stb.
A mezőgazdaság elhúzódó válsága külön is nagy gondot okozott. Roosevelt elfogadtatta a Kongresz-szussal a mezőgazdaság helyreállításáról szóló törvényt a vetésterület és az állatállomány csökkentésére vonatkozóan.
A harmadik, talán legnagyobb horderejű New Deal-törvény a nemzeti ipar helyreállítását tűzte ki célul. A törvény az akkori viszonyokhoz képest hatalmas összegeket biztosított közmunkákra és új létesítményekre. Ugyanakkor a túltermelési válság arra is rádöbbentette a szakértőket, hogy olyan új, alapozó beruházásokra van szükség, amelyek új munkahelyeket teremtenek, de termékeik nem jelennek meg az árukkal amúgy is zsúfolt piacon (utak, autópályák, repülőterek, szolgáltatások). A nemzeti ipar helyre-állításáról szóló törvény - beavatkozva a gazdaságba - megteremtette a tisztességes verseny szabálya-inak és alkalmazásának feltételeit.
Roosevelt azzal is tisztában volt, hogy a gazdasági és társadalmi reformjait csak a közvélemény támogatásával tudja megvalósítani. Nagy gondot fordított tehát az amerikaiak tájékoztatására és önbizalmuk növelésére.
Bár Roosevelt és Keynes között nem volt szellemi kapcsolat, de az amerikai elnök a gyakorlatban mégis azt valósította meg, amit a brit közgazdász elméletben javasolt. A New Deal határozottan szembeszállt a hagyományos kapitalista felfogással, a szabad vállalkozás féltve őrzött dogmájával, és általánossá tette az állami beavatkozás politikáját, a kereslet és kínálat egyensúlyának szabályozott fenntartását.