A Római hagyomány Róma, azaz a Város alapítását I.e. VIII.- századra pontosan I e.753-ra teszi. Ez a Római időszámítás kezdete. Róma I.e. 500-ig királyság volt, majd köztársaság lett. A király volt a fővezér, a főpap, meg kellett védenie az államot. Tanácsadóként az arisztokratákból álló vének tanácsa a szenátus állt mellette. Valószínűleg az etruszk uralkodók egyesítették egy várossá a 7 halom paraszti településeit és adták neki a Róma nevet.
A római társadalom 3 nagy részre tagolódott. Élén az arisztokratákból álló patríciusok, akik a legnagyobb földbirtokkal rendelkeztek. Az ő kezükben volt a gazdasági, politikai és papi hatalom is. A társadalom másik rétegét a kliensek (engedelmeskedők) alkották, akik valamelyik hatalmas családfő a patrónus szolgálatában állt és mindig rá szavazott. A harmadik réteg a plebejusok. Ők a római állam által el nem ismert nemzettségben éltek önálló parasztok és kézművesek, állami földeket nem birtokolhattak, tisztségeket nem viselhettek.
A megerősödött római patríciusok I.e.. 510-ben elűzték az utolsó etruszkuralkodót Tarkvinus Superbus-t, így Róma arisztokratikus királyság lesz. A kormányzati képviselőket Rómában magisztrátusoknak nevezték. Élén a konzul állt. Ők vezették a népgyűléseket és irányították a hadsereget a háborúban. Megbízásuk csak egy évre terjedt ki (annuitas). A bíráskodással a preatorok, a városfelügyelettel az aedilisek, a pénzügyekkel a quaestorok foglalkoztak. Minden római polgár a népgyűlésen dönthetett arról, ki kormányozzon, és milyen törvényeket hozhat a háború és béke kérdésében is a népgyűlés döntött, ők választották a hivatalnokokat is. A legfőbb politikai döntéseket Rómában a szenátus (300 tagú) hozta.
A patriciusok kezükben tartották a politikai hatalmat is és elzárkóztak a plebejusok jogos követelései elől. A tehetősebb plebejusok sérelmezték, hogy nincsenek politikai jogaik és nincs jogbiztonságuk (azaz a törvények nincsenek írásba foglalva). Itt ugyanaz volt a helyzet, mint Athénban Szolón fellépése előtt. A patriciusok és plebejusok tehát, két szemben álló csoportot alkottak a köztársaságban. Az ilyen csoportokat az államban rendeknek nevezzük.
Mikor az V. században I.e. 494-beu a patriciusok nem egyeztek bele a plebejusok követeléseibe plebejusok nagy része kivonult a városból. De mivel a hadsereg nagy részét ők alkották, így a patriciusoknak engedniük kellett. Beleegyeztek, hogy a plebejusok külön népgyűlést tarthassanak és maguknak "ügyvédeket" néptribunusokat választhassanak. Személyük szent és sérthetetlen volt. Vétójoggal rendelkeztek, ami lehetővé tette, hogy a meghozott törvényeket megtámadhassák.
I.e. 450-ben a néptribunusok kezdeményezésére 10 férfiból álló testület alakult a törvények írásba foglalására. Ezt 12 táblás törvénynek nevezték. Ezek a lopásra, adósságra és az öröklési ügyekre vonatkoztak.
I.e. 367-ben teljesült a két legfontosabb plebejusi követelés: bejutottak a konzulátusba és
maximálták egy személy által bérelhető föld mennyiségét. Így a plebejusok is földhöz jutottak. I.e. 445-ben lehetővé teszik a patriciusok és plebejusok közötti házasság kötést.
I.e. 326-ban a plebejusok megszüntetik az adós rabszolgaságot, de a szigorú adós jogok megmaradtak. Ezért I.e. 287-beu ismét elhagyják a várost, ezzel tiltakozva a szigorú adósságok ellen.
A plebejusok polgá1jogi harca győzelemmel végződött. De a római állam arisztokratikus jellege megmaradt.
A társadalmi harcok befejezése Rómában létrehozta a belső megegyezést, hozzájárult az alsóbb rétegek felemelkedéséhez.