Előzmények
Róma a védekező, a földszerző, majd a pun háborúk után a Földközi-tenger medencéjének ura lett: óriási zsákmányhoz jutott, fellendült a kereskedelem, és megnövekedett a rabszolgák száma.
Mindezek ellenére a gazdasági élet válságba jutott. A kisüzemek tönkrementek a háborús pusztítások, vagy gazdasági versenyek (nagyüzem versenye, katonai szolgálat). A nagyüzemek terjedtek el, ahol gabonát, olajbogyót, szőlőt, zöldségeket és virágokat termesztettek, és juhot tenyészettek; intenzív, vagyis belterjes gazdálkodással.
A gazdasági fejlődés élvezői a szenátori rend tagjai voltak, akik ekkor kezdték magukat optimatáknak, vagyis legjobbaknak nevezni. Belőlük kerültek ki a hadsereg parancsnokai, a proconsulok, és a földbirtokosok. Jelentős volt a befolyása a lovagrendnek, amelynek tagjai iparral, kereskedelemmel, és pénzügyletekkel foglalkoztak. Ők bérelték az adókat is. A lovagok hivatalt nem viselhettek, de vagyonuk révén közvetve mégis befolyást tudtak gyakorolni az államra. A gazdasági változások legnagyobb hátrányai a parasztságot érték, és elkezdett kialakulni a proletárok csoportja.
Ezután a hadsereg is válságba került, főleg azért, mert az alkalmanként katonáskodó parasztsereg már nem volt elég szakszerű.
A birodalom különböző területein nem volt egységes pénz, ez sok nehézséget okozott.
A hódítások Róma szellemi arculatát is megváltoztatták. Itt is megindult a hellenizálódás folyamata.
A városállam egyre gyorsuló ütemben fejlődött birodalommá, ugyanakkor az intézmények egy városállam intézményei maradtak. Egyre több feszültséget okozott a birodalom lakosságának eltérő és igazságtalan jogállása, mert csak a római polgárjoggal rendelkezők voltak teljes jogúak (szavazás, házasság, kereskedés és fellebbezés joga). Megoldatlan volt a pénzügyi igazgatás is. Tehát a nagyarányú fellendülés mellett sok megoldandó kérdés vetődött föl.
Az első reformok
A kérdések közül a földkérdésnek, illetve a parasztkérdésnek volt a legnagyobb hordereje. Az első reformokat Tiberius Gracchus néptribunus hozta: földreformot jelentett be. Ezen kívül Kr. e. 133-ban felújította a Licinius-féle földtörvényt. E szerint az állami földekből 550 iugerumnál többet senki sem bérelhet. A törvény felújítása a senatori rend számos tagját anyagilag súlyosan érintette, ezért kemény harcot kezdtek a néptribunus ellen. Tiberius Gracchust nem sokkal ezután számos párthívével együtt megölték.
Utódja Gaius Gracchus lett, akinek célja a reformok folytatása, az államrend megreformálása, és a szenátori arisztokrácia hatalmának megtörése volt. 60.000 proletárnak földet adott és gyarapodott a lovagok hatalma.
A hadsereg reformját Marius vitte véghez. Ő a numídiai király, Jugurtha ellen harcolt, és legyőzte az Alpokban élő germán törzseket. Állandó zsoldos hadsereget hozott létre a városi proletárokból, akinek fizetést és földet adott, és eskü kötelezte hadvezére iránt.
Kr. e. 91-ben Livius Drusus földet osztott, és kiterjesztette a polgárjogot. Ezután lett fontos a néppárt, ami a Gracchus testvérek és Livius Drusus híveiből állt össze.
A néppárt Mariust támogatta, az optimaták pedig egy Sulla nevű hadvezért, aki Mithridatész ellen harcolt. Sulla diktatúrával akarta megsemmisíteni a néppártot. Ez a diktatúra Kr. e. 82-től 79-ig tartott. Eszközei a parancsuralom, a megfélemlítés, és az ellenfél fizikai megsemmisítése voltak.
Sulla diktatúrájának eredménye a válság kiéleződése lett. Hispaniában Sertonius elszakadási kísérlete, a tengeren pedig Mitridatész kalózai fenyegették a birodalmat. A válság a belpolitikában is elmélyült: Spartacus robbantott ki belháborút (Kr. e. 74-71). Ennek célja a szülőföldre való visszatérés volt, Crassus győzte le. A felkelésben való részvételt keresztre feszítéssel bosszulták meg. Ennek hatása az volt, hogy átalakultak a rabszolgatartás formái.
Kr. e. 60-ban titkosan létrejött az első triumvirátus: tagjai Pompeius, Crassus, és Julius Caesar voltak. Kr. e. 59-ben Caesar consul lett: jóváhagyta Pompeius intézkedéseit, és földet adott a kitűnő hadvezér veteránjainak. Ezután a triumvirátus tagjai proconsulok lettek: Pompeius Hispániában, Crassus Szíriában, Caesar pedig Galliában. Kr. e. 53-ban meghalt Crassus, és hegemóniára törekedett Pompeius és Caesar is. Kr. e. 48-ban Pharsalosnál Caesar megverte Pompeius seregeit.
Caesar ezután egyeduralomra tört. Hatalma alapját tisztségei jelentették: egy személyben volt censor, pontifex maximus, néptribunus, dictator, consul és imperator. Reformokat vitt véghez: első lépése földosztás volt. Polgárjogot adott a provinciáknak, megengedte, hogy a senatus vagy a hadsereg tagja provinciabeli legyen, védte az adósokat, bevezette az aranydénárt, és egységesítette a római jogot. Egyszóval leszámolt a köztársasággal.
De Caesarnak hibái is voltak: a népgyűlés szerepét nem vette komolyan, nem engedte el az adósságokat, radikálisan nem csökkentette a senatori rend jogait, alkalmazta Pompeius híveit, és lavírozó politikát folytat. Caesar magára maradt. Kr. e. 44. március 15-én Brutus és Cassius megölte. De a senatus tagjainak nem volt politikai terve, így folytatódott a polgárháború.
Kr. e. 43-ban létrejött a második triumvirátus: Octavianus, Lepidus, és Marcus Antonius. Kr. e. 42-ben a Philippi csatában a második triumvirátus legyőzte Brutust és Cassiust. Kr. e. 31-ben az Actiumi csatában a köztársaság végérvényesen megbukott.
Forrás: Cato: A földművelésről, Varro: A mezőgazdaságról, Appiánosz: Római történelem