Széchenyi István reformprogramja
A XIX. század elejére Európa átalakulóban volt. A feudális rendszer mind tarthatatlanabbá vált. Az 1830-as években a Szent Szövetség olyan nemzetközi válságot eredményeztek, amely megnyitotta a polgári átalakulást elősegítő liberalizmus győzelmének előretörésének időszakát. A Habsburg-birodalmon belül Magyarország elmaradt a cseh és osztrák tartományok fejlődése mögött. A gazdaság agrártermelésre épült. A polgárság német anyanyelvű volt. A magyar reformkor kezdete az 1830-ra tehetjük. A reformkor elindítója gróf Széchenyi István volt. Fiatal éveiben katonatiszti pályán volt, majd utazásokat tett Nyugat Európában. Eszményképe Anglia lett, ahol figyelemreméltónak találta: az angol alkotmányosságot, az ipari forradalmat és a politikai nyilvánosságot. Utazásainak során olyan tapasztalatokat gyűjtött, melyek alapján új megvilágításban kezdte látni „szegény kis hazáját”. Úgy érezte, hogy életét hazája felemelkedésének kell szentelnie. Széchenyi programjában végig az ország modernizációját célozta. 1825-ben 1 évi jövedelmét ajánlotta fel a Tudományos Akadémia létrehozására. Az angol clubok mintájára Nemzeti Kaszinót alapított. A lótenyésztés és lóversenyzés beindításán is dolgozott. A reform ügyének az ifjú arisztokráciát akarta megnyerni. A folyókat hajózhatóvá tette, a Tisza és a Vaskapu szabályozása. A gőzhajózás beindítása. A Lánchíd felépítése, mely a közteherviselés szimbóluma lett. Városrendezési tervek. Széchenyi programjában nem helyeselték az arisztokrácia vezető szerepének megőrzését, de elvetették azon illúzióját is, hogy Bécs megnyerhető a reformokhoz. Kossuth joggal nevezte a „legnagyobb magyarnak. Széchenyi barátságot kötött Wesselényi Miklóssal, közösen utazták be Európát, de politikai nézeteik szétváltak. 1830-ban a Hitel c. Könyvével lépett a nyilvánosság elé. A feudalizmus felszámolásának teljes programja benne van a könyvben. A cél a reformok gondolatának elfogadtatása. Tartalmazza: hogy a modernizálás útjába áll a robot, azaz az ősiség, ami megakadályozza a birtokok szabad forgalmát. Nincs hitel.
A felemelkedés akadályai: a folyók az utak állapota, az elavult közlekedés, a céhrendszer. De a legfőbb akadály a feudális rendszer. Meleg hangon szólt a jobbágyságról, „a terhek türelmes viselője”. A nemességet már másképpen ábrázolta, akik az újításra nem hajlandók. Pedig a magyar nemzetre szép jövő várhat. A Hitel nagy visszhangot keltő hadüzenet a fennálló feudális rendszer ellen.