Könyves Kálmán halálát trónviszályok és többnyire sikertelen hódító hadjáratok követték. A magyar uralkodók bőkezűen adományoztak földterületetek a földesuraknak, hogy megszerezzék támogatásukat. A megcsappant uralkodói birtok miatt tehát meggyöngült a királyi hatalom, ugyanakkor a földesúrnak a földesurak tekintélye, hatalma megnövekedett.
IV. Béla (1235-1270) uralkodása kezdetén mindent megtett azért hogy a királyi hatalmat megerősítse, tekintélyét visszaállítsa. A főurak körében a legnagyobb felháborodást az keltette, hogy IV. Béla hozzáfogott apja adományainak fölülvizsgálásához, a királyi birtokok visszavételéhez. De IV. Béla törekvéseit meghiúsította a tatárjárás.
XIII. század első felében rettentő népáradat indult el Ázsia belsejéből. Mongolok és tatárok keveréke volt ez az áradat melynek vezére Dzsingisz kán volt. Hadai végigpusztították Ázsia nagy részét, s ellenállás nélkül törtek át Európába. Amikor IV. Béla trónra lépett (1235), Dzsingisz kán már nem élt, de a megindult népáradat hömpölygött tovább. A közeledő tatár veszedelemről jó előre tudomást szereztek a magyarok. A hírt Julianus barát hozta, aki azért indult el a sztyeppére, hogy megkeresse a magyarok őshazáját és a keleten maradt magyarokat. A hír vétele után IV. Béla ősi szokás szerint körülhordoztatta a véres kardot az országban, de az urak közül csak kevesen jelentek meg a Pest alatti királyi táborban. IV. Béla elsősorban nomád kunok katonai segítségében reménykedhetett. A kunok a tatárok elöl menekültek Magyarországba. Vezére ennek a 40 ezer fős népnek Kötöny volt. A király szívesen fogadta be őket az országba, hiszen jól ismerték a tatár harcmodort és jól értettek a fegyverforgatáshoz. De ez a nép nem ismerte a letelepült életmódot. Állataikkal ide-oda vándoroltak hazánkban és így sok kárt tettek a magyarok legelőiben, szántóiban. Ekkor jött a hír hogy a tatárok három irányból betörtek az országba. A fősereg Batu kán vezetésével a Vereckei-hágón áthatolt be, és a Tisza felé nyomult. Tetőzte a bajt, hogy az urak a tatárok kémjeninek titulálták a kunokat. A félrevezetett nép meggyilkolta a kunok fejedelmét és kíséretét. Erre a feldühödött kun lovasok egész Tiszántúlt földúlva, végigpusztítva, kivonultak az országból. A legnagyobb veszedelem óráiban a magyar király szinte szervezett katonai erő nélkül nézett farkasszemet a hatalmas tatár sereggel. A király hiába hordoztatta végig a véres kardot az országba, Pest alatt mindössze 50-60 ezer fős sereg állt a rendelkezésére. Külső országokhoz is fordult de sehonnét sem kapott segítséget. A király a Sajó partján fekvő Muhi-pusztán próbálta elvágni a tatárok útját. A magyarok tábora szekerekből összerakott „erődítmény” volt. A tatárok a Sajó túlsó partjáról különösebb nehézség nélkül kikémlelték a sík területen elhelyezkedő magyarok hadállásait. Az első összecsapást még visszaverték a magyarok, de az éj leple alatt Batu kán 100 ezer fős serege átkelt a folyón és bekerítette a magyar hadakat. 1241. Április 11-én súlyos vereséget szenvedett a magyar sereg. A királyi had menekülését a sátrak sűrűsége és összevisszasága is akadályozta. A király hűséges embereinek sikerült megvédeni és kimenteni a tatárok gyűrűiből. IV. Béla egészen Trau várába menekült az üldözők elöl. A csata után a tatár sereg feldúlta egész Magyarországot. A tatároknak csak az erős fallal körül vett városok tudtak ellenszegülni. 1241-1242-ben a tatárjárás következtében egész vidékek néptelenedtek el, falvak százai pusztultak el. Az emberek csak sűrű erdők és mocsaras területek nyújtottak menedéket. Rettenetes ínség, nyomorúság várt mindazokra kik túlélték ezt a megpróbáltatást. 1242-ben meghalt Ögedej kán, Dzsingisz kán utóda. Erre a hírre Batu hazakészült a kánválasztásra, mert a megüresedett trónt ő akarta elfoglalni.
A másfél évi kemény idők után IV. Béla visszatért. Útján mindenütt halottakat, kétségbe esett embereket, romokat letarolt földeket talált. Legsürgetőbb feladata az újjáépítés megszervezése volt. Új falvakat építettek és hozzáfogtak a földek megműveléséhez. Fontos volt, hogy a lakatlanná vált területeket mielőbb újra benépesítsék. A király különböző kedvezményeket adott azoknak a telepeseknek, akik az ország más tájáról vagy külföldről is nagy számban érkeztek. Így Magyarország ez az elpusztított, elnéptelenedett része rövidesen ismét lakottá vált. Az újjáépítés mellett IV. Béla nagy erőfeszítéseket tett az ország katonai megerősítésére. Visszahívta a kunokat. Az Alföldön végtelen mezőket adott nekik, ahol szabadon legeltethették állataikat. A kunokkal az uralkodó olyan katonai erőhöz jutott. Melyet nemcsak az ország védelmére, hanem a megerősödő nagybirtokosok ellen is föl tudott használni. A király fiát, Istvánt egy kun lánnyal házasította össze, hogy ezzel megerősítse a kunokkal kötött megállapodást. IV. Béla nem folytatta tovább a birtokok visszavételét, inkább ő adományozott földeket. Az adományozott birtokért azonban meghatározott számú katona kiállítását követelte, ily módon megerősítette a hadsereget. A tapasztalat azt bizonyította, hogy a könnyülovas tatársereg nem boldogul a várakkal. Ezért a király erős kővárakat építetett és várépítésre serkentette a nagybirtokosokat is. A birtokadományokat sokszor ehhez kötötte. Sok-sok kővár épült ekkor Magyarországon, gyakran hegyek tetején, megközelíthetetlennek tűnő sziklaormokon. Ekkor épült Visegrád és Buda vára is. A nyugatról behozott telepesek egy része a királyi várak mellé települt. Ezeket is fallal vette körül. A fejlettebb településeket városi ranggal látta el. Így alakultak ki a 13. században a városok. IV. Béla király vetette meg a legjelentősebb magyar város, Buda fejlődésének alapjait is.
A tatárjárás után egész Európa azt hitte, hogy Magyarországnak vége. Frigyes (Német-Római Birodalom uralkodója) be is tört az országba, hogy rátegye a kezét. A meghaltnak vélt nemzet azonban nemcsak kiverte az országból Frigyest, de saját földjén is tönkre verte seregét.
IV. Béla a hon második megalapítója. Méltán megilleti ez a nevezet.