Ady 1877-ben született Érmindszenten (mai Erdély) protestáns köznemesi családban. Hat ujjal született, amit a néphit a kiválasztottság jelének tartott (sámán). Középiskoláinak befejezése után (Zilah) jogot tanult Debrecenben, majd Nagyváradon újságíróskodott. Itt ismerkedett meg Brüll Adéllal, s itt kezdődött a majdnem 10 évig tartó viszonyuk. Léda nagyvilági nő volt, tulajdonképpen ő ismertette meg a fiatal Adyt befolyásos emberekkel és Párizzsal. Léda férjes asszony volt, Adyval való nyilvános kapcsolata botrányt keltett. Kapcsolatuk nem volt harmonikus: többször szakítottak, majd újra kezdték a viszonyukat. Léda idősebb, műveltebb és gazdagabb volt Adynál, Ady pedig zseniális és ismert költő: a játszmák sok konfliktust okoztak köztük. A Lédához szóló szerelmes versekben Ady gyakran megfogalmazta ezt a diszharmonikus viszonyt. 1912-ben szakított Lédával, 1915-ben feleségül vette ifjú rajongóját, Boncza Bertát (Csinszka). Háborúellenes versei miatt támadták, a Nyugat kelt védelmére. Hosszas betegeskedés után 1919-ben halt meg.
A Léda-versek
Ady már az Új versek kötetben (1906) kialakítja jellegzetes kötetrendezési koncepcióját, amelyet a későbbi köteteiben is követ. A köteteket ciklusokra osztja, amelyeket a tematika tart egybe. A Léda-verseket is ilyen ciklusokba rendezte (Léda asszony zsoltárai, A Léda arany szobra).
Az én menyasszonyom
Amikor Ady megírta ezt a verset, még nem ismerte Lédát. Ebben a versben fogalmazza meg az új nőideált. A korábbi nőideálokban fontos volt az erkölcsösség, a tisztesség, és az udvarlás célja a legtöbb esetben a házasság volt. Ady ezzel szemben egy társat akar, aki lehet akár prostituált is – számára nem ez a fontos. A vers az utcalány eszményítése (pl. angyalarc, tiszták, hófehérek szavak erre utalnak). Ebben a versében részben a hagyományos szerelmi költészet eszközeit használja, de számos olyan szót, kifejezést is, ami az addigi felfogás szerint nem költői (utcasarkok rongya, céda, fetrengek).
Meg akarlak tartani
A költemény újdonsága, hogy nyíltan ír az erotikáról, a testi vágyról. (szóhasználat: test, kéj, kívánlak) a férfi lelki és testi kiszolgáltatottságáról. Ady ezzel botrányt keltett, az egyház részéről is érték támadások.
A versben megfogalmazza a szerelem ellentmondásait is: egyszerre van jelen a vonzás és taszítás, („mikor a legtüzesebb az ajkam, akkor fagyjon meg a tiéd”).
Az erkölcsös, ártatlan, érintetlen nő korábbi ideálja idejétmúlt lett, a nők értéke az erotika, a szexuális vonzerő. A nő karakteres, öntudatos, uralkodó, alapvető szerepe már nem az, hogy a férfi gyermekeinek anyja vagy a háztartás vezetője legyen, hanem partner, szerető, egyenrangú társ. Ady leplezetlenül (a korban botrányos módon) beszél a testi szerelemről (A Léda arany szobra, Jöjj, Léda, megölellek). Léda-verseinek meghatározói az erotika, az ambivalencia, a férfi lelki és testi kiszolgáltatottsága: mindennek így együtt nincs hagyománya a magyar irodalomban. Kifejezőeszközei expresszívek, szokatlanok, szakít a szerelmi líra korábbi sablonjaival.
Lédával a bálban
A költemény szimbolista vers: a szimbólum olyan képet jelent, amelynek több értelmezési lehetősége van. A vers egyik központi szimbóluma a bál, ami jelentheti magát az életet. A belépő „fekete” pártól megrettennek az önfeledten szórakozó fiatalok: a fekete lehet a bűn vagy a halál szimbóluma is. A költemény ellentétekre épül: kifejezve Ady és Léda szembenállását a hétköznapi világgal: sikolt a zene-elhal a zene, rózsakoszorú-fekete, forró – dideregve, boldog – sírva stb.
Héja-nász az avaron
A szerelmespár hagyományos jelképe a galamb, Ady ezzel szemben egy ragadozó madarat választ ki szerelmük szimbólumaként. Ez a szimbólum kifejezi azt a harcot, amely kettejük között dúlt. A költemény hátterét az évszakok adják. A „szállunk az őszbe” kifejezi azt, hogy szerelmük nem a kezdeti, intenzív szakaszban van, és ott van mögötte az elmúlás lehetősége.
Elbocsátó szép üzenet
Az irodalomtörténeti közhely szerint a magyar irodalom egyik legegyedibb szakító verse. Ady leszámol a Léda-szerelemmel, úgy, hogy visszamenőleg azt is megtagadja, ami a szerelem idején értékes vagy igaz volt. Lédát nőiségében sérti meg (pl. életkorára, kicsinyességére és jelentéktelenségére utal).
Ha a vers lélektani hátterét nézzük, Ady akar ebből a játszmából győztesen kikerülni (feledésemnek gazdag úr-palástját, szép énemből valamid maradjon, magamimádó önmagam stb.), bár a szakítás számára is nyilvánvalóan fájdalmas volt (ezt végig tagadja).
Összefoglalás:
Ady szerelmi költészetének csúcsát a Léda-versek jelentik. A legtöbb újítás ezekben a költeményekben tapasztalható. Olyan érzéseket és élményeket fogalmaz meg, amelyeket előtte az irodalomban (a költészeti hagyomány miatt) esetleg részleteiben már megfogalmaztak, de így összességében nem. Hatása azzal is magyarázható, hogy a (szerelmes) ember magára ismerhet Ady élményeiben, hogy az életrajzi hátteret ismerve a versek hitelesek, és nyelvi erejük egyedülálló.
A Csinszka-versek
Boncza Berta szerepe Ady életében máig vita tárgya. A fiatal lány és a beteg költő kapcsolatának boncolgatása túl van az irodalomtörténet feladatán.
Más megítélés alá esik a Csinszka-szerelem költői megjelenítése. ’A halottak élén’ kötet ’Vallomás a szerelemről’ ciklusa tartalmazza e verseket. A szecessziós–szimbolista versépítkezést felváltja a letisztult, népdalokat idéző, elégikus hangoltságú műforma. A Csinszka-versek legfőbb kérdése: lehet-e a szerelem menedék, rév, kikötő a világban, a világgal szemben? A válasz bizonytalan, mégha erősebbnek is érezzük az az „igen” akarását.
Általánosságban:
Az Őrizem a szemed az öregedő férfi féltő szerelmi vallomása. Elsősorban a társra találás vigasza, a háború közepette védő, óvó otthon békéje jelenik meg benne, s nem a szerelmi szenvedély.
Az otthonos szerelem verse ez a költemény. A hazaérkezés motívuma már egymagában tanúskodik erről (“Érkeztem meg hozzád”). Nem pusztán egy motívum ez a többi között, de meghatározta a költemény egészét. A hazaérkezésé a versben a megjelenített szituáció. Az egyik oldalon ott áll az idegen világ, a másikon ezzel szemben a társra lelt ember.
Elemzés:
Jellegzetes paralelisztikus-ellentétező kompozíció (keresztszerkezet ABAB): a költemény két része, egymást keresztezve, felesel egymással.
Az ismétlések, a ragrímekből adódó keresztrímek, a 4/3 osztású, tiszta ritmusú ütemhangsúlyos sorok népdalszerű egyszerűséget hangsúlyoznak.
A formai sajátosságok a megtalált boldogsághoz való ragaszkodásról, nyugalomról beszélnek. Az egymást fogó kéz s az egymásba néző szem képe biztonságérzetet áraszt: sugallja a védő, gondoskodó érzés kölcsönösségét.
De a felszín nyugalma mélyén megjelenik mindnyájunk közös sorsa, a “vénülő” melléknév megismétlésével, a halál közelsége, közeledése.
A harmadik strófa az első megismétlése. A grammatikai tartalom változatlan, de az érzelmi-hangulati háttér megváltozott. Hatással van rá a 2. versszak riadalma; ugyanaz a költői kép (az egymást fogó kezek s az egymásba néző szemek) már nem csupán a biztonságot sugározza, hanem a pusztulás hatására a görcsös egymásba kapaszkodást is. A tragédia lehetősége, közelsége felértékeli az egymásra találás boldogságát, de ugyanakkor tudatosítja e boldogság törékenységét, fenyegetettségét is.
A záró strófa szorongó kérdéseit is ez váltja ki. A miértre, a meddigre azonban nincs válasz: a világ és az egyén sorsa kiszámíthatatlan.
A vers két része műnemszerűen is szétválik: az 1., 3. versszak inkább az idill, a 2., 4. a ballada felé hajol (tragédia).