Ibsenről
- 1828-1896 élt, 1848-tól kísérletezett vers- és drámaírással, 1851-ben a Norvég Színház dramaturgja, fordítója és szerzője lett. Jelentősebb költeményei a Vadkacsa (1884) és a Nóra (1879)
- témaválasztásának középpontjában a polgárok, és a létükből fakadó problémáik állnak. Ezek az alapvető életproblémák általában kapcsolatban állnak a család válságának kérdéskörével is, amely a kor egyik alapvető problémája volt: a 19. század közepére a család nem tudja már betölteni a menedék, szerető közösség, személyiséget és egységet megőrző érték eszményi szerepét
- fontos kérdéssé vált emellett a korban a nő és a férfi viszonya, és a férfitekintéllyel irányított családmodell megkérdőjelezése; a női egyenjogúság és a magánszféra problematikái szintén az ibseni gondolatkör témái
- Ibsen első, ilyen tematikára épülő drámai a keletkezésük idején témájukat, a szereplők megformálását, és az hétköznapok drasztikusan nyílt, és közvetlen színre vitelét tekintve is újítónak számítottak
- dramaturgiáját tekintve is változást jelentett a korban: a társadalmi témák mellett új volt a prózai írásmódja is, cél lett a világ maga teljességében való megragadása, amely főként a csúfság és szennyesség naturalista, szó szerinti, és hosszabb kifejezésével valósulhatott meg
- felbomlott a modern drámában az egészelvű kép, megkérdőjeleződtek és viszonylagossá váltak a közösség számára addig azonosnak vett értékek
- a drámai akció visszahúzódik, Ibsen dramaturgiájában helyette a jelen viszonyait meghatározó múlt lesz a hangsúlyos. Felerősödik az intellektuális, gondolati tartalom jelenléte, nagyobb szerepe lesz a hiánynak, elhallgatásnak, a csendnek, és az egymás mellett elbeszélő, kommunikációképtelenséget tükröző, monológszerű párbeszédeknek
Nóra
- alaphelyzet: mindvégig zárt térben, és rövid időintervallumban (dec. 24-26 a drámai jelen szimbolikus időszaka-karácsony) folyik a cselekmény, a Helmer család édesanyját és édesapját ismerhetjük meg: Nóra és Torvald házassága azonban élethazugságra épül – szerepet játszanak, Torvald feladata a munka és a pénzszerzés, felelősségteljes ügyvéd és szerető férj, míg Nóra tudatlan és felelőtlen, gyermeki naivitással működő, csinos nő szerepében látható
- a külső harmónia fenntartásának alapja a szerepek állandósága – nem szabad kilépniük ezekből
- ezek az alapszerepek a múltbeli szokásokban gyökeredznek; így a múltbeli, nem túl jelentős, de egymásra rakódó események kiadtak egy megmerevedett, hazug életformát → kész szituációval találkozik az olvasó
- a következmények váltak jelentőssé, kézzelfogható bonyodalommá
- a konfliktus tehát a múlt eseményeinek felbontásából, felidézéséből ered, amely a dráma cselekményének előrehaladásával párhuzamosan válik egyre nagyobb részben ismertté az olvasó és a szereplők számára: fokozatosan derül fény rájuk, és így fokozatosan válik értelmezhetővé
- Nóra váltóhamisítása négy lépésben tárul fel előttünk
→ pénzt szerzett, hogy megmentse Torvald életét
→ kölcsönt vett fel, hogy kifizethesse a kamattal együtt megnőtt összeget
→ a kölcsönt Krogstad szerezte
→ váltót írt alá, amelyre apja nevét hamisította, így törvényt is sértett
- a többi szereplő (Lindéné, Krogstad, Rank doktor) múltjánák kibontakozására is hasonló fokozatosság igaz: az együüttes és összefonódó múlttörténetek lassan eluralkodnak a drámai cselekmény jelenén, a befogadónak fokozatosan újra kell értelmeznie így az eseményeket
- változnak a szereplők és a megítélésük is (esetleg) – Nórának egyre több értékét ismerjük meg, Torvald egyre hiúbbnak, közhelyesebbnek, konvencióknakbehódolónak tűnik, míg Krogstad ellenszenvessége csökken, mert a véleménynyilvánításai egyre megalapozottabbnak tűnnek (Torvald nem elég férfias)
- a drámai feszültség ennek segítségével folyamatosan fennmarad és fokozódik annak ellenére, hogy hiányzik a klasszikus drámatípusra jellemző konfliktus és viszonyváltás
- ezt a drámai szerkezetet analitikus drámának nevezzük
Analitikus dráma
→ a drámai szerkesztés sajátos eljárását alkalmazza; a cselekmény jelenében felidézett, vagy szereplők tudomására jutott események, előzmények befolyásolják a viszonyváltozást
→ ebből fakad, hogy a jellemek és a kapcsolatok rendszere a dialógusok nyomán fokozatosan tárul fel, tehát a jelent minden színtéren a múlt és annak értelmezései határozzák meg
→ ahogy haladunk előre a cselekmény jelenében, úgy haladunk visszafelé az időben a megismerésben (párhuzamos és kétirányú időbeli mozgás)
- ennek a kibontakozási folyamatnak többféle eredménye van:
→ nem alakul ki drámai konfliktus Krogstad és Nóra között, az ijesztgetése nem indít el viszonyváltozást, ugyanis a drámavilág középpontjában Torvald és Nóra házassága áll
→ Rank doktor a családi színjátékban kedves barátként tűnik fel, de a II. felvonásban szerelmet vall Nórának – ami szintén egy múltbeli esemény lecsapódása – amely ellehetetleníti a segítségnyújtás lehetőségét, hiszen Nórának el kell utasítania őt (ezzel egyébként erősítve a szereplői jellem hűségét). Tehát itt sincs viszonyváltás (csak lebegtet egy másik életút-lehetőséget Nóra számára – kicsit előkészíti a zárlatot)
→ folyamatos késleltetést eredményez ez a lassú haladás, fokozatosan tűnnek el Nóra esélyei arra, hogy titokban tartsa a hamisítást, ugyanakkor egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a végkifejlet a szerepjátékok összeomlása lesz
→ lélektanilag indokolttá válik a lezárás, Nóra szimbolikusan is átöltözik (jelmezes jelenetek, leveti), és nem halogatja tovább a levél eljuttatását és felolvasását Torvaldnak. A végkifejletben Torvald tudomást szerez az egész történetről (III. felvonás), számára is ismertté válik a múltdarabok összességéből alakuló egész, és létrejöhet a drámai viszonyváltás a házaspár tagjai között
→ a megértés csodája elmarad: Nóra szembesül az ellentéteikkel és annak feloldhatatlanságával