1. korszak
A Nyugat első nemzedékének költői a szimbolizmus, szecesszió és az impresszionizmus jegyében indultak. Többen – köztük Babits is – jól tudtak franciául, megismerkedtek a francia szimbolista költők műveivel. A Romlás Virágai kötetet magyarra fordították (Babits, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc).
Babits számára meghatározó élmény volt a francia szimbolisták megismerése. Korai költészetében mindaz megtalálható, ami jellemző volt a nagy francia szimbolista nemzedék műveire:
-
a végletes individualizmus, amit „A lírikus epilógja” c. versében fogalmazott meg legszebben,
-
az aprólékos, mesteri, virtuóz formák használata: tökéletes rímeket és versformákat használt, például a különlegesen nehéz formájú szonettet
A költő első korszakát még egy élmény meghatározta: az antikvitás iránti rajongása. Csodálta az antik költőket a formák mesteri használata, a gondolkodás és a nyelv tisztasága miatt (különösen Horatiust). Horatiust idézi egyik ars poétikus verse, az „In Horatium”, amelynek első sorát a híres római költőtől idézi:
„Gyűlöllek, távol légy, alacsony tömeg”.
Abból, hogy magára nézve is érvényesnek tartotta ezt a horatiusi gondolatot, megmagyarázhatjuk költői magatartásának legfőbb vonását, amit az irodalomtörténet „elefántcsont-torony” szemléletnek nevez. Eszerint a költő különb a tömegnél, magasabbra hivatott és erkölcsileg magasan fölötte áll a hétköznapi embernek, a nyárspolgárnak.
2. korszak
Babits második költői korszaka nagyjából az első világháború idejére datálható. Óriási szemléletváltást jelent ez az előző korszakhoz képest. Babits úgy érezte, a háború megfosztja az embert méltóságától. Ekkor jelentek meg háborúellenes versei, amelyek miatt egyetemi állását is elveszítette. Elvetette a korábbi individuális gondolkodásmódot, a humanitás lett költészetének a fő témája (homo moralis).
Verseinek formája is erősen megváltozott: a tiszta, precíz formákat „szabad versek” váltották fel.
Ennek a korszaknak egyik legjelentősebb alkotása a Fortissimo c. költeménye. A cím a zenében azt jelenti „nagyon erősen”, mintha a költészet hangjaival akarná elfojtani a háború fülsiketítő zaját. A háború borzalmas képeinek lefestése után szólítja fel az embereket, hogy szóljanak, sírjanak, káromkodjanak fel a süket vagy alvó Istenhez. Ezért a versért istenkáromlás miatt perelték.
Ugyanebben az időben az egyébként addig politikamentes Nyugat is állást foglalt a háború ellen. Babits fő témája ebben a korszakban tehát nem saját maga, hanem a többi ember.
3. korszak
Babits harmadik költői korszakára jellemző, hogy egyre nagyobb szerepet töltött be életében a keresztény vallás. Versei megtelnek bibliai metaforákkal, hangja nyugodt és kiábrándult lesz. Verseinek formája leegyszerűsödött, nyelvezete egyre inkább közelített a köznyelvhez.
Verseinek nagy része az „objektív líra” fogalomkörébe tartozik. Ez azt jelenti, hogy nem direkt egyes szám első személyben írja a verseit, hanem egy másik személy (gyakran egy ószövetségi próféta) nevében. Ilyen költemény a Holt próféta a hegyen. Szintén objektív líráról beszélünk, ha a költő egyes szám harmadik személyben, tehát külső nézőpontból ír valakiről, de az olvasó tudja, hogy ez a valaki magát a költőt testesíti meg szimbolikusan. Ilyen költemény a Jónás könyve. Az objektív líra lényege egyébként az, hogy a költő eltávolodik saját magától, hogy kívülről és kritikusan tudja szemlélni önmagát.
Ennek a korszaknak egyik legszebb ars poétikus verse a Cigány a siralomházban. A vers azért is érdekes, mert saját maga osztja fel költészetét az előbb említett három korszakra: ez első három versszak mindegyike egy-egy költői korszakot fejez ki.
A cím felidézi Vörösmarty híres költeményét a Vén cigányt. Ebben a versben is kifejezi az emberek iránti szolidaritását („Nem magamért sírok, testvérem van millió”. A vers központi képe a siralomházban egyedül muzsikáló cigány a költő párhuzama. Babits kiábrándultan megfogalmazza a költészet (muzsikálás) hiábavalóságát a világban: „ha holtakat nem ébreszt, mit ér a trombitaszó?”.
Befejezés:
Babits meghatározó szerepet töltött be kora irodalmi életében. Támogatta a fiatal költőket – nemcsak tanácsokkal, hanem anyagilag is, hiszen a fiatal Szabó Lőrinc egy ideig nála lakott. Ő volt az irodalmi élet „fejedelme”, szerepe Kazinczyéhoz hasonlítható. A Baumgarten díj kurátoraként sok fiatal költőt felfedezett és jutalmazott, lírája pedig meghatározó élmény volt az utána következő nemzedék, többek között Radnóti vagy Pilinszky számára.