Mikszáthról
- 1847-1910-ig élt, tagja volt a Kisfaludy Társaságnak 83-tól, valamint később az MTA-nak is, illetve publicisztikai művekkel szerves rész volt kora irodalmi életének
- prózaművészete kötődik a romantikus természetfelfogáshoz, a kalandos meseszövéshez, az anekdotához (anekdotizmus), és később a realista életképhez is; számos területen újítónak bizonyul: a hagyományos műfajokat különlegesen használja, egyedi módon játszik az elbeszélésmód lehetőségeivel, felhasználja a magyar epika hagyományait, de formálja azokat
- változatossága, és a próza több szempontból való megközelítése, újító művészete miatt nem értelmezhető kizárólagosan egyik stílusirányzaton belül sem, árnyalatok fedezhetők fel
Jó palócokról
- a mű 1882-ben jelent meg, 15 rövid darabból áll, mesei, balladai, példázatos és életképszerű elbeszélésekből, melyek a palóc hagyományokban gyökereznek – a népi hagyományok erősen hatnak a történetek cselekményeire: babonák , hiedelmek, szokások alakítják
- megjelennek benne stabil, világegységet összetartó összefüggések: bűn-bűnhődés pl. alapvető
- visszatérő témái szintén a falusi mindennapok történeteihez fűződnek; bűn-bűnhődés történetei, motívumai, szexualitás problematikái
- a helyszínek és szereplők visszatérő megjelenítései erősítik az egységességet a kötetben, illetve gyakran előfordul az események egymás utáni időrendisége – de ez nem a kötetbeli sorrendjük szerint rendeződik
Ciklusszerkezet
- novellaciklusként értelmezve a mű egy több novellából álló kötet, melynek darabjai csak helyenként függenek össze, alapvetően nem egy idő- és helyszínláncolatot eredményeznek → ezért tekinthetjük novellafüzérnek
- novellák műfajilag is eltérőek: meseszerű (A néhai bárány), példázatos (Szűcs Pali szerencséje), balladisztikus (Szegény Gélyi János lovai), életképszerű (A bágyi csoda), hiedelemre épülő (Galandáné asszonyom), illetve romantikus kliséhez hasonló (Két major regénye) is előfordul benne: ez a sokszínűség is erősíti a novellaciklus jelleget
- az elbeszélések laza rendben követik egymást - Vér Klára pl. a kötet 7. darabjának főszereplője, de később megjelenik a Szegény Gély Jánosban is, amely a 13. - nem követnek szigorú időrendet, illetve nem egy szorosan összefüggő történetláncolatot adnak ki; a történetek mind önmagukban állnak, fogalmaznak meg üzenetet, teljesítenek ki egy-egy műalkotást
- ezenkívül erősíti a novellák önállóságát, hogy jellemző rájuk a hosszú befejezés, vagy a nyitott vég – önmagukban is egy saját továbbgondolást engedő történetek, amelyeknek a későbbi történetek nem adnak magyarázatot a lezárására
- az összetartó kapocs valójában a palócság
Regényszerű olvasat
- ugyanakkor számos közös jellemzője van a novelláknak: a szereplők gyakran visszatérnek, illetve a történetek eleve egy sajátos, archaikus térben játszódnak, egy közös szférában, hiedelemvilágban
- a jelen olvasójától nem áll távol ez az olvasat: a modern próza alakulástörténetében egyre jellemzőbbé vált a folytonosság hiánya, megszakítások, mozaikosság jelenik meg a regényekben, valamint az olvasás módja is megváltozott
- a történetdarabokat összeköti még az elbeszélésmód is: az elbeszélő szólama lírai egységet ad; a metaforikusság, a nézőpontok vegyülése és a narrátor folyamatos összegző jelenléte egységérzetet biztosít
- ezenkívül a szereplők megformálása is általánosságot jelez: a szereplők nem egyénítettek, inkább bizonyos archetípusokat jelenítenek meg: Péri lányok szép hajárólban a lány ártatlansága, szerelme, stb.
Narráció
- Mikszáth prózapoétikájának fontos jellemzője a nézőpontokkal való játék: (Gélyi János)
- „észreveszik...hogyne...” → mesemondó hangsúlyos jelenlétét mutatja
- „szóba rakják” → beszél az asszonyokról, akik pletykálnak, de érzékelteti, hogy az ő nézőpontjukból is látja a történetet
- „s amit nyelvük érint, nyomban feketébb lesz” → értékel és ironizál az elbeszélő, belehelyezkedik a közösség beszédmódjába
- „mozogni fog itt a garat estére” → előreutalás, és szexuális tartalom, utalás, egy külső szemlélő irányából
- a történetet nem csak az elbeszélő irányítja, meséli el: gyakorlatilag maguk a szereplők is alakítják a folyamot, beszélgetésekben formálják a cselekményt: ez a szereplők legjellemzőbb tevékenysége
- gyakran nem különíthető el az elbeszélő szólama valamelyik szereplő/több szereplő nézőpontjából egy általánosabb hangtól; a narrátor jelenléte a szövegben nyomatékot kap, mindig jelen van az olvasás folyamata során
- általában a szabad függő beszéd jellemzi – összecsúszik a külső szemlélő elbeszélő és a szereplő szólama: azt az olvasói benyomást kelti, hogy a narrátor jól ismeri a világot, otthonosan mozog benne
- mellőzi a bemutatást, az olvasót is a közösség részeként kezeli, ismerősként a novellavilágban, és nem mesél el mindent részletesen, így pl. nem tér ki a lelkiállapotokra, gondolatok, indulatok feltárására
→ korlátozott mindentudás jellemzi a narrátort: csak sejteti az okokat és célokat, az „üres” részek értelmezését, kitöltését szintén az olvasóra, annak képzeletére és élettapasztalataiból való következtetéseire hagyja
Kompozíciós megoldások
- Mikszáth fontos és egyedi eszköze az anekdotizmus, amely a Jó palócokban jól tetten érhető: a történetek középpontjában mindig 1-1 anekdota áll. A műfajhoz köthető szóbeli elbeszélésmód hagyományára rájátszva teszi az egész művet élőbeszédszerűvé
- az újfajta narráció egy legendafűzért alkot, amely nyitottá és bővíthetővé teszi a hosszú művet: az elbeszéléskötet részei úgy állnak össze egésszé, hogy egy alapvető anekdotarendszer ismeretét feltételezik: nagyobb olvasói aktivitást várnak el
- a történetfolyam szaggatott: ez az elhagyások, kihagyások eszközének használatából adódik
- gyakoriak az előremutatások, utalások
- az egész novellafüzérre jellemző egy motivikus hálózat; madár, érett kalász, eltört korsó jelképei egységességet adnak, lehet belőlük következtetni a cselekmény alakulására minden esetben
- a kompozíció nem függ az időrendiségtől, nem sorban haladnak az események