Premodern költők meghatározása
(eredetileg szimbolistáknak nevezték őket, tévesen, ugyanis a szimbolista kiáltvány 1886-ban jelenik meg, és valójában ettől számítják a szimbolizmust)
- francia irodalomban a romantika kb 1860-ig jelen van, így az ő munkásságukban is fellelhetőek ilyen vonások
- a parnasszista költészet elemei is megjelennek;1886-ban a Parnasse contemporain c. kötetbe mindhárom említett költő publikált
- poétikai megszerkesztettségükre és képhasználatukra egyszerre jellemző a szimbólumok és az allegóriák használata
Parnasszizmus
- 19. század 2. felében létrejövő, francia költők körében kialakult mozgalom. Alkotói szenvtelen és távolságtartó hangnemet alkalmaztak, témáikban pedig örök érvényű dolgokról, jelképekről, tájakról, természeti jelenségekről (ragadozó állatok pl) írtak. Gyakori jellemző volt az epikus részletezés. Náluk terjed el a ’l’art pour l’art’ elv, amely szerint a művészet csak önmagáért van, tehát elveti a tanító jellegű költészetet. A szépséget egy öncélú és önmagába zárt dologként fogja fel az elv – Kanti elméletig nyúlik vissza eredete: „szép az, ami érdek nélkül tetszik.” Szembehelyezkedett a romantika költőképével (nincs váteszszerep, nem vállalnak társadalmi szerepet egyáltalán)
Baudelaire (1821-1867)
- 1857-ben megjelent a Les Fleurs du Mal c. verseskötete, amely eredeti kiadásban 100 verset tartalmazott, a végső változata pedig 157et – ettől számítjuk a szimbolizmus kezdetét jelképesen (ezenkívül: Mesterséges paradicsomok, ópium és hasis; A fájó Párizs)
- több vonatkozásban kötődik a romantikához, de a hagyományok nagy részétől a költők közül elsőként eltávolodva megalkotja az első modernnek számító életművet
- jellemző rá a nagyvárosi, párizsias tematika és díszletezés, illetve a lélek mélyére nyúló témák feldolgozása (szenvedély, bűn, istenkép nélküli transzcendencia, mocsok, mindennapok)
- versei megalkotottságára szigorú megszerkesztettség jellemző: kedvelt formája volt pl az egyik legszabályosabb, a szonettforma
- ezenkívül művei erőteljesen zeneiek, formaművészete pontosan kivitelezett, nyelvileg tömör, kimunkált
- ciklusok szempontjából is megszerkesztett: A Romlás virágaiban az Előhangot követi 6 tematikus ciklus (- témája):
- I. Spleen és Ideál (109 vers - köztük: Az albatrosz; Kapcsolatok; Egy dög; A macska; Útrahívás; Őszi ének 1-2.) – világképe, ideál utáni vágyakozás
- II. Párizsi képek (20 vers) – nyomorultak iránti részvét kifejeződése
- III. A bor (5) – mámor, önfeledés
- IV. A romlás virágai (13)
- V. Lázadás (3) – erkölcsi, metafizikai lázadás
- VI. A halál (6 vers - köztük: Az utazás) – végső ismeretlenség
Kapcsolatok (1857)
- programvers. Első strófája szimbolikusan értelmezi a természetet, a másodikban az ehhez kapcsolódó összefüggéseket fogalmazza meg. Az első tercett, és a második első 2 sora az egyetemes összefüggések gondolatát foglalja össze (felsorolásszerűség)
- a záró sor himnikus hangnemben talál közösséget az egész rendszerben
- a beszédhelyzet kifejthetetlen, a megszólaló elvontabb, személyessége is nehezebben értelmezhető, helyzete szimbolikus értelmű
- a 2. vszk feltételezi, hogy mélységébe pillantva minden világbeli jelenség összefügg –rejtett harmóniát sejt. De ez a harmónia az univerzum végtelenségében megérthetetlennek bizonyul, jelen van a félreértés lehetősége. Az emberalak pedig ki van zárva a természet belső harmóniájából – ugyanakkor sejthet valamit, amelyből mámor, áhítat származik
- megalkotásban az ihletnek, valamint a nyelvnek nem tulajdonít nagy szerepet
Egy dög (1857)
- szerelmes, közhelyszerű indítóképet egy naturális, visszataszító képpel szakítja félbe; a látvány mögött rejlő negatív érték a lényeges – a széteső dög alakjában megjelenik az élet és a halál összefonódása, a halál és a születés közti kapcsolat, összefüggés, dinamika
- az utolsó 3 vszk-ban teljesednek ki az addigi meghökkentő képek – mélyebb értelem, új gondolatsor, egy kollektívabb összegzés – gondolatjel használata jelzi, hogy itt kap helyet az élmény végső, új gondolatsor
- anaforikus kezdet „ilyen leszel” – azonosítja a nő szépségének múlandóságát a dög halálával – kifejezi, hogy a szépség is képlékeny, nem örökkévaló, tehát a halál borzalma és a szépség is kialakít egy paradox összefüggést.
Az albatrosz (1857)
- a madár képe, akit a matrózok megkötöznek és pipát dugnak a szájába, azonosítódik a költő alakjával – a szerepvállalás így értelmeződik
- „a költő is ilyen”: egyértelmű azonosítás. A többi kép is megfeleltethető a költői létforma/életvitel elemeivel – „kéklő lég ura” – szellemi világ, „rút röhej”- hétköznapiság.
- a szabadság, tisztaság, stb kifejezett értékek elvesznek, elértéktelenednek az elutasító, köznapi világban művészsors alapvető problémája, hogy akinek szánná a szépséget, az nem érti meg
- allegória – a metaforák összekapcsolódott folyama (itt a sirály alakja köré épülő elemek sokasága)
Verlaine (1844-1896)
- bohéméletet élt, 1886-ban adta ki Szaturnuszi költemények címmel parnasszista vonásokkal rendelkező első kötetét
- 1870-ben A jó ének c. kötetét adta ki, melynek verseit feleségéhez írta. Megismerkedett Rimbaud-val, vele viharos volt kapcsolata, egyszer meg is sebesítette revolverrel, így 2 évet börtönben volt, ahol vallásos verseket írt (1881 Jóság kötet).
- alkoholistaként, nyomorban és betegen hunyt el Párizsba való visszatérte után.
Költészettan (1874)
- impresszionizmus és szimbolizmus egyik legnagyobb programadó verse: ars poetica, melyben önmagát egy új eszmény hírnökeként ábrázolja, egy közösség tagjaként (E/1, E/2, T/1). Elutasítja a költészethagyomány egyes megszokásait
- a változékonyság a zenéhez és a térbeliséghez kapcsolódik: a romantikus hagyomány szerint a zene alakíthatja ki a kozmikus egészet, így a lélek harmóniáját is: úgy véli, hogy egy szó is legnagyobb részben hangalakjában, hangzásában rejlik a szimbolika lehetősége
- így hozhat létre a költő új jelentéseket – szó/nyelvzenével. Meghatározó szerepe van a rímjátéknak (dalom-csak irodalom)
- nem az irodalom ellen lázad, hanem egy új irodalmiságról beszél, amelyben a hangulat, a hangzás és az asszociáció a lényeges. Ellentmondása azonban az, hogy elveti a tanító jelleget, ugyanakkor a versei mégis egy új szabályrendszert fogalmaznak meg, retorikus jellegű szerkesztésmódban.
Őszi chanson (1864)
- az elmúlás nyomait a szavak képiessége hordozza benne, és ennél még meghatározóbb a hangzás és a verszene: a költemény egy hangulatot, egy impressziót fogalmaz meg
- a beszédhelyzet egynemű érzelemkifejezést tesz lehetővé: egyszerre fogalmazza bele az ember és a természet sorsának párhuzamát (holt avar) és ellentétét (hullni.. eresszél) – az ősz elhív, az elmúlás elkerülhetetlen, így jellemzi a csendes beletörődés, és enyhe halálfélelem.
- szimbolista vonás, hogy egy belső, lélek mélyéről jövő érzést több értelmű képekkel fejez ki – ez sokoldalúságot, többjelentésűséget eredményez. Emellett a felfokozott zeneiségben és a hangulatban, pillanatnyiságban megjelenik az impresszionizmus jelenléte
Holdfény (1869)
- inkább szín helyett az árnyalatok dominálnak. A képiessége a szimbolizmusra jellemző módon nem egyértelműen megmagyarázható (pl. mit jelent a szökőkút)
- nincsen pontos üzenete, nincsen kimondott cél/jelentés – szimbólumok jelennek meg benne, a vers végére pedig csak halvány sejtés marad erről a meg nem ismerhető jelentésről
Rimbaud (1854-1891)
- francia, 15 évesen virtuóz latin versíró volt, és végigpróbálta a francia írók versformáit, hagyományait, illetve a kortárs költők formanyelvét. 1870-ben és 71-ben Párizsba szökött. Ekkor ismerkedett meg Verlaine-nel, akivel 73-ig tartott viharos kapcsolatuk.
- megírta ezután már otthon az Egy évad a pokolban c. művét, mely prózát és verset is tartalmazott
- bejárta Európát, ezután többé nem írt. 1891-ben térddaganat miatt amputálták lábát, de meghalt az évben.
- 21 évesen hallgatott el: úgy érezte, eljutott a költői kifejezés határára. Alapvetően a szabadságról, a természetről, az alkotás problémájáról, a boldogságról és a szerelemről beszél.
A magánhangzók szonettje (1871)
- a látomás felszabadításának, és a szabad képzettársításnak egyik legismertebb megvalósítása a vers: a magánhangzókhoz színek kapcsolódnak, amelyek további képeket hívnak elő. A képek a 4soros részekben ellentéteket alakítanak (szépség-rútság), ez pedig megmarad a tercettekben is, azonban a nyugalomtól a kozmikus csendig ívelő képsorban.
- a szinesztéziák nem feleltethetőek meg a valósággal, nincs logikai út a megértéshez
- ugyanakkor a zárt szonettforma abc rendben sorolja a betűket – egyszerre titokzatos és ötletszerű, mint ahogyan harmonikus és rendezet sokkal érdemesebb megfigyelni a megalkotottságát, mint értelmet keresni arra, hogy bizonyos betűhöz miért bizonyos színt rendel
Kóborlásaim (1869-71)
- szonettforma, egy érzést fog meg – múlt időben íródott, tehát emlékezés egy általános életérzésre, amely egy korszakát jellemzi
- megírja az életvitelére jellemző lecsúszottságot, ugyanakkor meglátszik az írásában, hogy végig a költészetnek élt: nyomot hagy erről ebben a versben. Nem színekkel/képekkel fejezi ki a mondanivalóját, sokkal inkább látszik benne egyfajta egyértelműség, amely kissé távol áll alapvető szimbolizmusával.
Mallarmé (1842-1898)
- mestereinek Poe-t és Baudelaire-t vallotta, Párizsban született. Keveset írt, verseit nagy műgonddal és sokáig csiszolgatva alkotta meg. Életműve vékony kötetnyi, később ő maga gyűjtötte fiatal kortárs szimbolisták alkotásait
- nyelvszemlélete volt egyedülálló: a jelentő és a jelentett kapcsolatát nem tekintette önkényesnek, szavakkal alkot, igyekezett „leválasztani” a hangalakot a jelentéstől – a fogalom ne írja felül a zenei, hangbeli érzését egy szónak
- mondattani kapcsolatok fellazítása volt célja, így többértelműséget, és nem mindennapi nyelvezetet használ. Személytelenség, rendkívüli képiség és filozofikusság jellemzi POÉSIE PURE
- a romantikát követi ez az irányzat, alapvetően jellemző rá még az areferencialitás – a lírai alkotás nem vonatkoztatható az önmagán kívüli világra. A műalkotás itt öntörvényű, egyfajta belső valóságrendszer alakul ki a művekben.
- a jelentés összetettebbé válik: a nyelvi elemek másodlagos jelentéseinek lehetőségét is kiaknázza
- a célja, hogy a jelentés rögzíthetetlenségét, megfoghatatlanságát sugalmazza az olvasó felé: nem eszméket, didaktikus jellegű üzeneteket fogalmaznak meg alkotásaik, céljuk legfőképpen az esztétikus alkotás létrehozása (esztétizmus)
- szecesszió: kivonulás. Prózában a statikus helyek megalkotását kedveli, visszaszorítja a cselekményességet, hangulati túlfűtöttség, erotika és képiesség jellemzi. Lírában a rímek, alakzatok és refrének fontos szerepet kapnak, jellegzetes metaforákat jelentet meg (gyöngy, virág, szív, álom), illetve halmozza a jelzős szerkezeteket
- impresszionizmus: impresszió /benyomás alapú költészeti stílus, általában egy-egy költő rövid korszakára jellemzőbb. Egy érzést próbál egy pillanatnyi benyomás alapján megformálni.