A reformkor
A reformkor történelmi korszak, az 1825-1848 közötti időszakot nevezzük így. Nevét a reformországgyűlésekről kapta.
A reformkorral párhuzamos irodalmi korszak a romantika kora. Európában a művész magánya, a világból való menekülés vágya volt a költészet középpontjában. A magyar költőknek is vannak ilyen témájú műveik, de nálunk sokkal nagyobb szerepe volt a társadalmi-politikai kérdéseknek. A magyar romantika egyéni vonása a közélethez való szoros kötődés. Íróink, költőink nemcsak az önkifejezésre használták az irodalmat, hanem fontos szerepet tulajdonítottak neki a közvélemény formálásában. Ilyen történelmi és irodalmi áramlatban nőtt fel Petőfi.
Petőfi élete
1823-ban született Kiskőrösön. Iskoláit sok helyen végezte: Félegyházán, Kecskeméten, Szabadszálláson, Pesten és Aszódon. Sopronban beáll katonának, de betegeskedései miatt elbocsátják. Ezután a vándorszínészek életét éli.
1844-ben változtat sorsán, felkeresi Vörösmartyt, aki támogatja a tehetséges fiatalembert. A Pesti Divatlapnál helyezkedik el, mint segédszerkesztő, itt alapozza meg hírnevét. Eljátssza a parasztköltő szerepét, subában jár, pipázik, bordalokat és népies helyzetdalokat ír – ezekkel mind nagy sikert arat. A János vitéz (1845) még tovább növeli hírnevét.
Első szerelme Csapó Etelke, aki fiatalon meghal, Petőfi versciklust ír emlékére (Cipruslombok Etelke sírjáról). Nem sokkal később megkéri a tehetős Mednyánszky Berta kezét, de nem adják hozzá. 1846-ban ismeri meg Szendrey Júliát, 47-ben, a lány szüleinek tiltása ellenére összeházasodnak.
Ebben az évben ismerkedik meg Arany Jánossal, barátságuk dokumentumai jelentős irodalmi alkotások.
1848-ban tagja lesz a Tízek Társaságának, a forradalom előkészítésében nagy szerepet vállal. Aktívan részt vesz a szabadságharcban is Bem oldalán. 1849-ben tűnt el Segesvárnál.
Halálának tisztázatlan körülményei misztikus légkört teremtenek ma is körülötte. A 90-es évek elején röppent fel a hír, hogy a szibériai Barguzinban megtalálták Petőfi sírját (nem bizonyított, ma is viták folynak erről).
Ars poetica: (görög) „a költészet mestersége”. Tágabb értelemben minden olyan alkotást ide sorolunk, amely a költői szerepről, a költészetnek a világban betöltött helyéről, a helyes költői felfogásról szól (pl. Horatius: Ars poetica). Szűkebb értelemben egy adott költő saját költői szerepértelmezését jelenti. (Petőfi: A természet vadvirága, Radnóti: Első ecloga).
Petőfi ars poeticáinak meghatározó jegyei és összetevői a következők:
-
a költőnek (költészetnek) társadalmi-politikai szerepe van
-
a költészet, az irodalom nem egyesek kiváltsága
-
a költő-ideál a poeta natus, a született zseni (romantikus felfogás)
-
elhivatottság, vátesz-szerep (jós szerep, népvezér)
Költészeti forradalma
A költészeti forradalom azt jelenti, hogy teljesen átalakul az addigi, líráról alkotott felfogás.
Petőfi sokat tett azért, hogy a költészet ne csak a művelt emberek kiváltsága legyen. Berzsenyi, Kölcsey vagy Vörösmarty költészete akkoriban csak kevesek számára volt érthető. Petőfi célja az volt, hogy a költészet demokratikus legyen: mindenki hozzájuthasson, megérthesse:
„S ez az igaz költő, ki a nép ajkára
hullatja keblének mennyei mannáját.” (Arany Jánoshoz)
Ezzel magyarázható költeményeinek egyszerű, közérthető stílusa. Költeményeiben nem alkalmaz bonyolult versformákat, előnyben részesíti az egyszerű, népdalszerű formát. Nyelvezete közelebb áll az akkori, hétköznapi nyelvhez, mint kortársaié. (Befordultam a konyhára, Fa leszek, ha) Ezzel beteljesítette azt a költői programot, ami már előtte kialakulóban volt: az irodalmi népiesség programját. Irodalmi programját egy Arany Jánosnak írott levelében is megfogalmazta:
„Uralkodóvá kell tenni a népet a költészetben, hogy a politikában is uralkodhasson.”
Ideálja a poéta natus volt, aki született zseni:
„Nem verték belém tanítók / bottal a költészetet,
Iskolai szabályoknak / lelkem sosem engedett.” (A természet vadvirága)
Ez tipikus romantikus felfogás, illeszkedik a romantika eredetiség- (és zseni-) kultuszához. A romantika irodalmának egyik legfőbb jellemzője az egyéniség (egyéni tehetség, látásmód) kinyilvánítása. Petőfi a közösségi szereppel is összeegyeztethetőnek tartotta ezt zseni-szerepet. Az eredetiséget bizonyítják költői újításai a különböző témáiban:
-
Családi költészet: új téma, Petőfi írt először Magyarországon családi verseket (Egy estém otthon, István öcsémhez, Anyám tyúkja).
-
Szerelmi költészet: Petőfi az első a magyar költészet történetében, aki Szendrey Júliához a házasságuk után is rajongó szerelmes verseket írt (hitvesi költészet). Ezekben a költeményekben a szerelmi öröm mellett (Reszket a bokor mert..., Minek nevezzelek) gyakran megjelenik a bizonytalanság is (Szeptember végén, Beszél a fákkal a bús őszi szél).
-
Hazafias és forradalmi költészete: a hazafias költészet a romantika jellegzetes témája. Ilyen szempontból elődöknek tekinthető Berzsenyi, Kölcsey és Vörösmarty. Petőfi abban különbözött tőlük, hogy hazafias költészetében szinte végig optimista volt. A kortárs költőkkel ellentétben nem a haza romlásáról és nemzethalálról írt (herderi jóslat), hanem a jövőbe vetett bizalommal fogalmazta meg a világszabadság korát.
Vátesz-szerep, elhivatottság: az utókor szemében úgy tűnik, túlértékelte a költő szerepét: ez a túldimenzionált költőszerep is romantikus jegy. (A költő próféta, vátesz, aki a jövőbe lát). Elképzelése szerint a költő fogja a világot egy boldogabb élet felé vezetni:
„Újabb időkben isten ilyen / lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék / a népet Kánaán felé” (A XIX. század költői)
A Sors, nyiss nekem tért című költeményében a messiás-szerep áll a középpontban, egyértelmű bibliai utalásokkal. A világboldogító szerepért járó díj a keresztre feszítés. Ez az önként vállalt megváltó-szerep egyetlen életcélként uralja a költeményt: ez a romantikus önfeláldozás a későbbi vátesz-költőknél (pl. Ady) jelentősen átalakul, jóval tragikusabb irányt vesz.
Petőfi nagysága abban van, hogy felismerte a költészet megváltozott szerepét és funkcióját, mindenki számára hozzáférhetővé és közérthetővé tette. Petőfi stílusát utána még mintegy 50 éven keresztül utánozták, s csak egy újabb költői forradalom, a szimbolisták (Magyarországon Vajda János, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő) fellépése zárta le ezt a korszakot.