Petőfiről
- 1823-1849 élt, az egyik alapítója volt a Tízek Társaságának, az irodalmi élet egyik legfontosabb és legnagyobb hatású alkotója a romantika korszakában
- nagyrészt lírai műveket alkotott, ezeket több verseskötetében jelentette meg, illetve ismert híres vígeposza, a Helység kalapácsa is. Életművének utolsó szakaszában fordult a próza formája felé (Az apostol)
- a 48-as forradalom egyik vezéralakja volt, mind irodalmi, mind katonai munkásságát a forradalom célkitűzéseinek szolgálatába állította. 1849 nyarán vesztette életét a segesvári csatában
- munkásságának első szakaszára (1842-44) a népiesség jellemző: a népdal természetességét a maga teljességében valósította meg, a műfajt a műdallal egy szintre kívánta helyezni
- a verseinek lírai énje személytelen, egyéni vonásokkal nem rendelkező, illetve szerepdalokban, helyzetdalokban, népies dalban, dalokban, önreflexiós dalokban megnyilvánuló volt
- a romantikus szemlélete a még ebbe a korszakba is tartozó János vitéz (1845) c. elbeszélő költeményében is elkezd kibontakozni: a mintát a népmese műfajában találta meg, de a hosszabb életképek és lelkiállapotok megrajzolásának nagyobb szerepet szánt benne, így számos lírai elemmel színesítette az alapvetően prózai műfajt. Cselekményében a világ által elnyomott hős csak a tündérmese szintjén talál menedéket → valóságon túli megoldás a r. egyik vonása
A természet vadvirága
- ars poetica, költői hitvallás a költői mesterségről; Petőfi munkássága során ars poeticái gyakran egymásnak ellentmondó tartalmakat is közölnek, ebben látszik, hogy nem állt meg egy stabil költészetfelfogásnál: ez folyamatosan formálódott, változott
- 1844- ben keletkezett. Vitázó, támadó vers: a Dardanus által írt kritikára való válaszként írta meg. Ez formai jellemzőiben is látható: zeneisége is keményebb, agresszívabb (t, k, zöngétlen msh-k)
- metaforák ellentétére épül: „üvegházak satnya sarjadékai” - klasszicizmus szabálykövetése szemben a „természet vadvirágával”, azaz a romantikus originalitással → a két költészetszemléletet ütközteti benne
- „természet vadvirága” - tövises, korláttalan, eredeti, személyes (én, engemet) szemben a „satnya sarjadékokkal” (ők, nyirbálók) → lírai én ←→ kritikusai
- mégis egy irányzatot követve eredeti: romantikához kapcsolja magát (Béranger-refrén, Heine-csattanó), átvesz formai jellemzőket, költőelődöket követ
- 1845-46 – Ez a korszak a romantikus individualizmus korszaka az életműben
- hangsúlyos benne a személyesség, és az E/1-es beszédmód is gyakori, a saját lelki mélységei felé fordul (családi témák – Anyám tyúkja), megjelennek új poétikai formák
- az utánozó jelleg helyett a művészi kísérletezés lesz hangsúlyos, a magyaros verselési formát gyakran felváltja az időmérték, gyakori lesz a kihagyásból és töredékességből fakadó hiány, szokatlan képzettársítás, és a látomásos képalkotás
- elbizonytalanodik az ön- és világszemlélet (Byron hatása: világfájdalom, magánéleti problémák), ugyanakkor megjelenik egy új szerep- és világértelmezés (világszabadság és eszményi szerelem felértékelődése)
- 3 ciklus –> Cipruslombok Etelke sírjáról (Csapó Etelka), Szerelem gyöngyei (Mednyánszky Berta), Felhők
- ezután későbbi költészete is megőrzi a lírai személyesség hangsúlyos voltát(a lelkiállapot leképeződései a vers képei)
- ide tartozik a Dalaim c. ars poetica is, amelyben látszik a tematikai kötetlenség, az ösztönös, ihletett állapotból születő versalkotás hitvallása – a különbözőségeket egymást kiegészítő dolgokként értelmezi
→ költészetfelfogása szerint a világ az ellentétekben tapasztalható és ábrázolható meg
Romantikus szabadságeszmény (1846-47)
- a szabadság Petőfi számára nem csupán politikai tartalmú fogalom annak ellenére, hogy költészetének alapvető kérdése a nép érdekeinek tudatos képviselete; a romantikus tökéletesség és végtelenség vágyának kifejezője is
- a szabadság a létezés egy magasabb szférája: ennek megvalósulásával az örök üdvösség fog leszállni a földre
- ez látható az Ítélet c. versben is – a jó győzelmét és az örök szabadságot vonja párhuzamba a menny földi megvalósulásával
- ezenkívül jellemző a szerelem felmagasztalódása (Szendrey Júlia-szerelem versei: Reszket a bokor, mert…, Minek nevezzelek?, Szeptember végén)
- illetve a tájélmény, mint jellemző téma, amelyet a természet és a szabadság azonosítása jellemez (Az alföld, A puszta télen, Kiskunság, A Tisza)
A XIX. század költői: ars poetica és szónoki iromány is (1847)
- előíró jellegű ars poetica, a költő társadalmi szerepéről beszél, ezt a szerepet kötelezőként adja elő → vátesz, látnok
- nép egyik vezető alakja, aki a népet képviseli – ez szintén romantikus szerepkép, amely ősi hagyományokra, toposzra épül: út toposza – Kánaánba, szabadságba vezető út a rabságból (Bibliai fogalmak, Mózes, stb) → szekuláris jelentés
- az eszményi cél egy utópisztikus társadalomeszmény, amelyben végül megvalósul a vágyott egyenlőség, amely Petőfi felfogása szerint a szabadság egyik alapköve, előfeltétele
- ez az ars poetica szembenáll a Dalaim által megfogalmazott tematikai elvvel, ugyanis a 19. század költői határozottan megszabja, hogy a témaválasztást is ennek a váteszszerepnek kell alárendelni. Ugyanakkor nem következetlenségre utal ez a szembenállás: Petőfi ars poeticáiban is különböző lehetőségeket ábrázol és teljesít ki, amelynek együttes létjogosultsága adja a világ és művészlét teljesebb megragadását
Forradalom és szabadságharc
- a szabadságeszmény megvalósításában bízott, világméretű kiterjesztésére vágyott, illetve konkrét társadalmi-politikai eszmeként jelenik meg a gondolat
- egyéb témái háttérbe szorulnak, a képalkotás központjában a látomásosság áll, és a bibliai próféciákhoz hasonlatos beszédmód lesz a jellemző, a lírai én váteszszerepben van
- a forradalom első mámoros, sikeres napjainak eseményei (ebben az időszakban összekapcsolódott az élet és a költészete – Nemzeti dal pl. )ellentétben állnak a későbbi reálpolitikai eseményekkel
- a költői szabadságeszmény nem egyeztethető össze ezzel, a romantikus költőszerep válságba kerül; az ezzel való szembenézés igényével írja meg 1848 nyarán Az apostol c. művét
Az apostol
- a költői elszigetelődés (királyellenes és radikalizálódott gondolatai miatt szorult ki a kor irodalmából egy időre) időszaka után az új költői önértelmezés műveként születik meg
- egyfajta tanítást fogalmaz meg, a lelkiállapotok leírásának szerepe felértékelődik, megjelennek a belső monológok; ennek megvalósításához kapcsolódik a prózai forma is → a mű elbeszélő költemény
- a mű fő kérdésfelvetése kapcsolatban áll a költő személyes érzéseivel: a személyiség és a prófétaszerep ütköztetése jelenik meg benne → szerepdilemma (+ az emberhez az élet, a polgárhoz a halál motívuma kapcsolódik)
- ez több szinten is megfigyelhető: ember/polgár kérdése – romantikus személyiség és közösségi költőszerep ellentmondásos jelenléte. Egymást kizáró viszonyban láttatja az ember-polgár fogalompárt (Rousseau-i gondolatok) → Szilveszter a műben csak az önmagától és a személyes értékeitől való elkülönüléssel töltheti be az apostoli feladatot
- ennek a feszültségét az in medias res-kezdés is élezi, illetve kihangsúlyozza az elkülönülés pillanatát, mikor végül az ember alárendelődött a polgárszerepnek (illetve a felesége halálának látomásakor már a szabadság értéke is kiüresedik)
Szerepfelfogás átalakulása
- a főszereplő alakja itt már a szabadság küldetéses apostolaként jelenik meg, nem közösségi vezérszerepben
- ez viszont magával hordozza a végletes egyedüllétet, magányt; áthidalhatatlan távolság jelenik meg a felvilágosult-tanító alak és a vezetettek közt → az alak nem egyeztethető össze valójában a társadalmisággal
- a történelmet nem a közösség és a vezetője formálja, hanem egyedül a személyiség – a nép csak a rabság érzetét erősíti, tartja fenn, megtagadja az ő szabadságáért küzdő apostolt
- tragikus irónia hangján szólal meg a mű: végül sikertelennek mutatkozik az apostoli szerep is, az emberi értékek pedig szintén elpusztulnak. Az alak egész életműve és szerepkeresése kudarcba fullad, a gesztusai önmaga és a helyzete ellen fordulnak, érvényüket veszítik
- a váteszköltői szereplehetőség tehát megkérdőjeleződik, betölthetetlennek tűnik Petőfi életművének vége felé közeledve