Íróról
- 1891-1940 élt, 1928-40ig írta a Mester és Margaritát, és először elégeti a a kéziratot, de 1967-ben kiadják
Regényről
- műfaja mitikus regény, vagy nevezhetjük emberiségkölteménynek is (csak regény), hasonlóságok figyelhetők meg benne Goethe Faustjával
- kettős regény: két különböző történetet kapcsol össze
- parabola
A regény struktúrája
- dualizmus, azaz kettősség jellemzi:
-az általános elkülönülése a jó/rossz jelenségeknek
- 2 történet jelenléte
- 2000 év a két történetszál közt (Moszkva/Jerusalaim)
- Jesua/Pilátus és bennük a megváltás kettős megnyilvánulása
- Mester/Margarita
- trialitás, azaz hármasság:
-hármas rétegződés a létben
-Woland (a Sátán) 3 kísérője (3 alak)
- Jesua/Mester/Ivan hármasa
- 3-an a koponyahegyen
- Dantei színek megjelenése: Moszkva-pokol, sivatag-purgatórium, hegy teteje-paradicsom
- elbeszélő hármas szerepe: komikus, tragikus, és a valódi (Bulgakovként is búcsúzik a zárlatban)
- labirintus-jelleg →
- ez több szinten is megvalósul a regényben, a narrációban például több kérdéses, »következetlen« elem is van, pl. a Jaltai út értelmezhetetlensége, Júdás halála, illetve Behemót meglövése
- a hangnemek polifóniájában is ez tűnik ki
- ennek eszközei az enigma (talányosság) → Júdás halála, Sátán jellege és a folyamatosan változó érzet a szereplőről
rejtett idézetek, teokrácia, paradoxon, többértelműség, és a travesztia
- travesztia: a komolyabb lélegzetvételű problémák parodisztikus megjelenítése, pl. Jesua és Mester, illetve Ivan megnyilvánulásai, alakja
Hangnemek polifóniája (változatossága, sokfélesége)
- az író, maga tragikus elbeszélésmódot alkalmaz alapvetően, de a szereplők megnyilvánulásaiban megfigyelhető ennek a komikummal történő feloldása – ahogyan csökken a szereplők jelentősége, úgy nő a komikum a szereplő alakjában, viselkedésében
- Jesua: ő a példaadó, vállalja a halálraítéltséget, ő a legtragikusabb alak a műben, ugyanis az általa képviselt igazság a földi szinten elvész. Párhuzam vonható a Mester alakjával a tragikus sors, a védtelen tisztaságú lét és az áldozatszerep jelenléte miatt
- Mester: beteg, sajnálatraméltó figura, vesztesége és fájdalma ugyanakkor már nem bír olyan mélységű tragikummal, elégeti könyvét, tehát a saját igazságaiban önmaga is megtéved
- Margarita: kitartó szerelme a valós/földi síkon eredménytelen, földi véget érnek: Woland avatkozik bele a helyzet alakulásába; az őáltala képviselt érték csak a transzcendens síkon teljesedik be
- Ivan: manipulálható, de nyitott a jóra, képtelen a változtatásra, a »kis ember« megtestesítője, akinek a megnyilvánulásait a földi sík bolondságként kezeli, az őrületbe hajszolják kicsisége miatt
- szatirikus: a látszat és a valóság gyakran ellentmond egymásnak. Ez a regény esetében a moszkvai valóság ábrázolásában jelenik meg, a korabeli, 30-as évekbeli város a gogoli szatíra látásmódját alkalmazva mutatja be a bürokraták életét, a diktatúra működésképtelenségét, és a az enyhe nyugat felé húzást (főként a regény női alakjainak viselkedésében)
- groteszk, parodisztikus, és ironikus
- fantasztikum szerepe: leleplez, szintén a látszatot és a valóságot különíti el, leleplezi Woland alakjának mozgatásával, hogy nem az a valóság, amit az emberek állítanak
- a fantasztikum megjelenítési módjait erősítik a szatirikus leírások, illetve a gyakran lírai megalkotottság, pl. ez összekapcsolódik Margarita alakjának megformálásában: tündérien groteszk, fantasztikus alak forr ki benne
Narráció, történetmondás
- az elbeszélő stílusa, hangneme változó (polifón)
- mindentudó, omnipotens elbeszélője van a műnek, de nem reflektál, nem értelmezi a cselekmény eseményeit
- engedi, hogy a tények önmagukban nyilatkozzanak
- gyakoriak benne az enigmák (talány): ezek tartják fenn a hitelesség és a valós jelenlét látszatát, van, ami nem magyarázható meg a regény cselekményében (Júdás halála, Woland átalakulása)
- a hitelességet szolgálja még a több szemszögből való leírás is, erre jellemző példa Jesua kivégzése, amelyet Lévi Máté és Afranius szemszögéből is elolvashatunk
- a narráció szempontjából valójában 2 regényfélre osztható a mű
- a Moszkva-regény narrációját polifónia jellemzi, azaz többszólamú → gogoli szatíra; ill. komikus/érzelmes/filozofikus
- a Sátán báljában, ami pl a fantasztikus rész egy meghatározó eleme, látomásos és objektív hang érvényesül a narrátor részéről → nincsenek kapcsolódó saját érzelmek, nem reflektál az eseménysorra
- a kétféleségen túl pedig az utolsó, 32. fejezetben megjelenik az elbeszélő valóságos, tehát a személyének megfelelően megnyilvánuló arca is, amely komoly és méltóságteljes történetmondó képét festi a zárlatban
- epilógus: az elbeszélő játszik az olvasóval; bohócként tünteti fel önmagát, eltűnik-megjelenik, viszont félig emelkedett
Értelmezés
- összegző mű, amely a 30-as évek európai és orosz problémáit jelenteti meg az egyetemes emberi történések összefüggésében ágyazva – ennek megfelelően a kor képét kirajzolva a teljesség megvalósítására is törekszik
- fontos szerepe van a művészetnek benne; ezt tekinti (a regény által képviselt értékként) az igazság megragadásának az egyetlen lehetséges módjának, az író magasabbra helyezi értékét a vallásnál és a tudománynál (pl. Mester is történész, de művészként, íróként láttatja igazságait)
- ez a legegyetemesebb és legidőtállóbb jelrendszer a világban, történelemben („ a kézirat nem ég el”), a művészet megmarad, hiszen örökké értéket teremt és értéket őriz
- Bulgakov ezen felül a kanti etika érvényét vallja; a kategorikus imperatívusz létezését, amely szerint létezik egy, az ember felett álló erkölcsi jó, amelyre az embernek érdek nélküli belső késztetése van (Woland és Berlioz beszélgetése az első fejezetben a jó öreg Immanuelről, a 6. Isten-bizonyítékként jelenik meg ez)
- a mű a cselekmény során ennek az etikának az érvényesülését keresi, hogy érvényesíthető-e ebben a világban ez a legfőbb humánum, van-e olyan erő, ami változtathat a földi viszonyokon, hatalmon? → ugye a sztálinista világban megszilárdult egy olyan rendszer, amelyben csak az a jó, amely a hatalom szilárdságát biztosítja, minden más elpusztítandó (Mester és Margarita például nem szolgálnak semmi ilyesmit)
- → Mester és Margarita humanista értékeket képviselnek, az ember integritását, hűségét önmagához, illetve az igazsághoz, élethez, szerelemhez való kötődést
- ezenkívül: Jesua a kanti etika alapján működik, és csak az igazság és a szeretet képviselője → de ilyen alakként csak a Jerusalaim-regényben tudja betölteni ezt a szerepet
- vele párhuzamos, fő alak a Mester, aki nem tudja megőrizni a földi síkon az önazonosságát (nincs neve, tud gyűlölni, bosszút állni), így nem képviselheti tisztán a kanti etikát
→ így látható, hogy a humánum értékei bár felismerhetőek, és jelen vannak, de a földön nem érvényesíthetőek
- Isten országa a földön pusztán a jóság útján, bosszú és büntetés nélkül nem tud megvalósulni, ezért van szükség Woland alakjára, aki nem maga, a rossz megtestesítője, ő kapta a büntető szerepét
- tehát: a legfőbb jó érvénye örök mindkét értelmezési szinten, de már nem érvényes a földön – paradox
Értékhierarchia
- Dantei teljesség, a bűnök és erények szoros hierarchiája, és szintjei
- legfőbb szint a Fény világa, abszolút és örök mérce, melynek érvénye a földi működéstől teljesen független. Ez gyakorlatilag Jesua, mint alak, valódi színtere -az alapján, ahogyan a figura megnyilvánul, viselkedik → szeretet, tudás, hatalomellenesség, szabadság. Ezenkívül a regényben ide kerül Pilátus is, ugyanis megtalálja az igazságot Jesuában, és végül megváltást is is nyer
- Éden és a Purgatórium. Mester és Margarita az etikum parancsát akarják beteljesíteni, függetlenedni és a jót képviselni, részeivé válnak a fantasztikumnak is, stb. Ezzel szemben meggyengülnek, nem tudnak a földön működni, így a megnyugvásba kerülnek. (+ezen kell még végigmennie Pilátusnak is a megtisztulása során)
- Pokol. A jerusalaimi és moszkvai hétköznapok emberének világa egyaránt. A szintek elkülönülése szinteken belül is megfigyelhető: a hatalmat elfogadó és annak elfogadására másokat is kényszerítő emberek, illetve az érdekből, félelemből alkalmazkodók, a kiszolgálók jelentik a poklot valójában, értékek szintjén
Bűnök: → „legfőbb bűn a gyávaság”
→ árulás (minden áruló meghal)
→ főbűnösök: pl. Berlioz
→ a büntetés tűz, vagy halál: Gribojedov, bolt ami felég, Berlioz halála, Szadovaja)
- kettős zárlat: meghal Mester és Margarita (pesszimista vég), de a transzcendens síkban megjelenik a teljesség.