A stíluseszközök a poétikai funkció legfontosabb összetevői. Legnagyobb arányban az irodalmi nyelvben fordulnak elő, de a köznyelvben is gyakran élünk díszítő elemekkel. A stíluseszközök két fő fajtája: a költői képek és az alakzatok.
A hasonlat (nem igazi költői kép, hiszen a teljes azonosítás nem történik meg, de ez a logikai kiindulópontja a költői képeknek. Két tagja van, hasonlító és hasonlított. Jellegzetes (de nem kizárólagos és kötelező) nyelvi eleme a mint kötőszó „Mint komor bikáé, olyan a járása”; (de raggal is kifejezhető): „Kóbor kutyaként jár a szél” (József Attila).
A költői képek:
-
Metafora
Hasonlóságon alapuló névátvitel, tagjai az azonosító (kép) és az azonosított (konkrét dolog). Lehet köznapi: „az üveg nyaka”, és lehet költői: „minden egész eltörött”.
Típusai:
-
Igei metafora: „oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül”
-
Főnévi metafora: „kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág”
-
Melléknévi metafora: „boldog, szomorú dal”
-
Allegória
Hosszú szakaszon végigvitt metafora, ahol minden azonosítónak megvan az azonosítottja, és az elemek összefüggnek (pl. Baudelaire: Az albatrosz, Biblia: A magvető története, Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról).
-
Metonímia
Érintkezésen alapuló névátvitel, az érintkezés lehet
-
Térbeli: azt beszéli a város…
-
Időbeli: dicső század
-
Anyagbeli: nincs egy rongyom se
-
Rész-egész (szinecdoché): „lélek az ajtón se be, se ki”.
-
Szimbólum
Költői kép, a metaforán alapul, de míg a metafora jelentése világos, vagy logikus, a szimbólum többértelmű, homályos, és nem könnyű (vagy nem lehet) megnevezni a hasonlóság alapját (pl. Ady: Az ős Kaján, Verlaine: „A Romlás vagyok, a hanyatlás végi Róma”).