Magyar nyelvemlékek

A nyelv régebbi állapotát tükröző, írásban fennmaradt szövegek. A rokon nyelvek közül mi rendelkezünk a legrégebbi nyelvemlékekkel.

2 fajtájuk van:

• szórványemlék: idegen nyelvi környezetbe ágyazott magyar nyelvi elemek (szavak, félmondatok – pl. a Tihanyi Alapítólevél: számos magyar szót tartalmaz latin nyelvű környezetben)

• szövegemlék: összefüggő magyar nyelvű szöveg

Az ismertebbek a következők:

Magyarországon az egységes európai középkori kultúra az államalapítás korától terjedt el. Szent István király az európai keresztény kultúra és jogrendszer elterjesztésében játszott nagy szerepet. Ebben az időben a tudomány, a kultúra, a vallás nyelve a latin volt, ezért különösen értékesek a magyar nyelven keletkezett alkotások. Ezeket az alkotásokat, amelyek a magyar nyelv korai állapotát mutatják, nyelvemlékeknek nevezzük. Két, irodalmi szempontból fontos nyelvemlékünk a Halotti Beszéd és az Ómagyar Mária-siralom.

Halotti Beszéd és Könyörgés (HB)

Első összefüggő magyar nyelvű szövegemlékünk egy temetési beszéd (gyászbeszéd). A szerzőt nem ismerjük, és azt sem tudjuk, kinek a temetésére készült a szónoklat. A nyelvemléket már a 18. században ismerték és próbálták értelmezni (pl. Kazinczy Ferenc).

A szöveg a 1195 körül keletkezett. Retorikailag tökéletesen felépített alkotás: bibliai példára (teremtés-bűnbeesés) alapozva jut el a jelen állapotig, a hétköznapi kínos világ és a halál magyarázatáig, majd befejezésül a túlvilágra fordítja figyelmét és a szentek segítségét kéri a halott üdvözüléséhez. A HB a Pray-kódexben található, amelyet felfedezőjéről és kutatójáról, Pray Györgyről neveztek el.

Ómagyar Mária-siralom (OMS)

Az első összefüggő magyar nyelvű lírai emlék 1300 körül keletkezett és a belgiumi Leuweni kódexben található. Szerzőjét nem ismerjük, alkotását az ismert európai planctusok (siraloménekek) mintájára írta. A kutatók megtalálták a költemény latin forrását, az alkotás azonban nem puszta fordítás, számos helyen eltér az eredetitől.

A nyelvemlék története maga egy „regény”. A szöveget tartalmazó Leuweni kódex (Belgium) tisztázatlan körülmények között került Európa sok országán keresztül Belgiumba. A latin nyelvű kódexből valamikor megpróbálták kitörölni az ismeretlen („barbár”) nyelvű írást, de a tinta időtállónak bizonyult. A Leuweni múzeumot az első világháborúban porig bombázták, egyetlen szárnya marad meg, és a számunkra értékes kódex éppen itt volt. A második világháború végén pedig a műkincsekre vadászó németek nem nyitottak be abba a kis kamrába, amelyben a kódexet elrejtették. A szöveget teljesen véletlenül fedezte fel a más irányú kutatásokat végző Grägger Róbert az 1920-as években (előtte senki nem tudott a nyelvemlékről).

A költemény igen gazdag stíluseszközökben, bizonyos részei stilisztikai bravúrnak számítanak, pl. a világ világa / virágnak virága sorok (párhuzam, metafora, figura etymologica).