A társadalmi nyelvváltozatok főbb különbségei
A nyelv tagolódásával a szociolingvisztika (társadalmi nyelvészet) tudományága foglalkozik. A szociolingvisztika legfőbb kiindulópontja, hogy a nyelv és a társadalom szorosan összefügg, kölcsönhatásban van, egyik megváltozása a másik változását vonja maga után.
Nyelvi hovatartozásunkat társadalmi hovatartozásunk szabja meg:
-
anyanyelvünkkel egy nemzethez tartozunk
-
esetleg a magyar nyelvnek egy területi változatát használjuk (nyelvjárás, dialektus)
-
érdeklődésünktől, munkánktól, hobbinktól függően szaknyelveket használunk
-
ismerjük és használjuk – bár eltérő mértékben az irodalmi és a köznyelvet
-
korunk, nemünk, de még vallásunk is hatással lehet nyelvhasználatunkra
A nyelv tagolódása:
A nyelvi norma a társadalom által elfogadott nyelvhasználati módot jelenti. A nyelvi norma változó fogalom: valaha a nyomtatott könyvek elterjedése ugyanúgy hatott (és ma is hat) rá, mint a média nyelvhasználata. A nyelvi norma az írott és a beszélt köznyelv igényes változatát jelenti, a perifériáján szerepel a szleng. A nyelvi norma határain kívül esik a trágárság, a nyelvi tabuk megsértése, vagy az argó, a kirívóan gyors beszédtempó, vagy akár a hangok feltűnően rossz artikulálása.
-
-
A nyelv vízszintes tagolódása a földrajzi tagolódást jelenti. Eszerint egy nemzeti nyelv nyelvjárásokra (=hagyományos tájnyelvek, pl. palóc, göcseji, szegedi) és regionális köznyelvi változatokra (=a köznyelvek nyelvjárási színezettel főleg vidéki városokban) tagolódik.
-
A nyelv függőleges tagolódása a társadalmi rétegek, a műveltség, a társadalmi presztízs, a nemek, az életkor vagy a foglalkozások szerinti különbségeket jelenti (pl. diáknyelv, gyermeknyelv, szaknyelvek stb).
-
-
nyugati
-
dunántúli
-
déli (dél-dunántúli+dél-alföldi)
-
palóc
-
tiszai
-
északkeleti
-
mezőségi
-
székely
-
csángó
Néhány jellemző:
Nyugati:
-
l-ezés, pl. millen (milyen),
-
szóvégi l kiesése körübellü (körülbelül)
-
hosszú magánhangzó helyett rövid, pl. tüz, viz
Dunántúli:
-
nyílt e: âmber (ember)
Déli (dél-dunántúli + dél-alföldi):
-
ö-zés főleg dél-alföldön: mögette (megette)
Palóc:
-
rövid „á”- âlmâ (alma), nâgy (nagy).
-
megkülönbözteti a „ly” hangot a „j”-től: l(j)āny, fol(j)ó, l(j)uk, gól(j)â
Tiszai:
-
„í”-zés: – pl. níz (néz), píz (pénz), fílsz (félsz).
Északkeleti:
-
az ó, ő, é helyén ou, öü, éi van (pl. vaut-vout, szeép-széip) gyakran megrövidül az í, ó, ő hang (pl. víz, út, szür)
Mezőségi:
-
helyett a (pl. malam, szaba) Hosszú mgh helyett rövid a toldalékokban (pl. hazbol, mellöl)
Székely:
-
a szófűzése, kifejezésmódja jellegzetes: megébredtem, „ha látom, őrülök megfelé”
-
Teljesen önállóan fejlődött: román jövevényszók, dzs-zés: dzsermek – gyermek, medzs – megy), elbeszélő múlt: pl. mene, régmúlt: ment vala
A magyar nyelv egységesülése a XVIII. században kezdődött. Előtte csak nyelvjárások voltak. Ebben nagy szerepe volt a nyelvújításnak, az olvasni tudás terjedésének, a felvilágosodás korában megerősödő magyar nyelvi programoknak.
A mai magyar hivatalos nyelv (köznyelv) és irodalmi nyelv az északkeleti nyelvjárásból fejlődött ki (nem véletlen: Kazinczy itt élt – Széphalom, akkor Bányácska).
Számos nyelvjárási szó került ekkor a magyar nyelvbe, és vált a mai magyar köznyelv részévé, pl. burgonya, barangol, betyár, inda, kamat, kandalló, modor, szikár, rimánkodik, kelengye
A nyelvjárások ma háttérbe szorulnak, a TV, rádió elterjedésével a kiejtési változatok szerepe egyre csökken. Sokan azonban igyekeznek megőrizni nyelvünknek ezeket az értékeit: pl. palóc nyelvjárásban beszél az egyik időjárás-jelentő az M1-en (vagy Győzike), egy előadói versenyt egy népnyelven mesélő kisfiú nyert meg (de a magyar Népmesék sorozatban Szabó Gyula is dialektusban beszél), valamint nyelvtani tananyag a nyelvjárások tanulása.